Karády Katalin
Az 1940-es évek egyik legnépszerűbb, és ezáltal legtöbbet foglalkoztatott színésznőjének karrierjét a második világháború akasztotta meg. Katalin nem értett egyet az akkori nézetekkel. A jó szándék vezérelte, szíve és lelkiismerete szerint cselekedett, ezért gyakran búvóhelyet biztosított az üldözötteknek. Ha kellett, saját lakásán adott menedéket, ha arról volt szó, anyagilag segített a menekülésben. Azonban egyeseknek szemet szúrt a viselkedése, így 1944. április 18-án letartóztatták, és bebörtönözték.
Ami ezután következett, arról a színésznő élete folyamán csak nagyon ritkán és keveset beszélt. Rendszeresen bántalmazták, fogait kiverték, haját kitépték, és fogvatartása alatt a katonák rendszeresen erőszakoskodtak vele. Az ekkor átélt borzalmak miatt többé nem lehetett gyermeke.
Bombatámadások idején a rabokat nem menekítették le az óvóhelyekre, egyszerűen csak a sorsukra hagyták őket. Több túlélő mesélte, hogy ilyenkor megkérték a színésznőt, énekeljen bársonyos, búgó hangján, hadd legyen az, amit utoljára hallanak, és ne a szörnyű robbanások moraja. Katalin pedig összeverve és meggyalázva, a halál torkában is énekelt nekik.
Szabadulása után kellett szembesülnie azzal, hogy időközben a lakását kifosztották, a vőlegényét kivégezték, és az újságok a jó hírét tönkretették. Ugyan színházban még játszhatott bő 1 évig, de neve szépen lassan feledésbe merült. A háború után a filmkészítők egyáltalán nem számoltak vele, és fellépéseket is csak vidéken, messzi kis kultúrházakban engedtek neki, ahol rosszabb esetben megdobálták vagy kifütyülték, jobb esetben üres nézőtérrel állt szemben.
A megpróbáltatások, és anyagi gondok végül megérlelték benne a külföldre távozás gondolatát. Disszidálását gondosan megtervezte, majd 1951-ben elhagyta az országot.
15 éven át várta, hogy az Egyesült Államokba mehessen, de a bevándorlási kérelmét folyton elutasították. Még Magyarországon terjesztették el róla azt a pletykát, hogy kommunista kémként dolgozott, ez lehetett az oka annak, hogy olyan sokáig nem engedték be az Államokba.
Ez idő alatt, egy rövid európai tartózkodást követően, Dél-Amerikába költözött, és Sao Paolóban telepedett le. Napsütés ide, örök nyár oda, nem várta, hogy a sült galamb a szájába repüljön. Barátnőjével, Frank Irmával egy kis kalapszalont nyitottak. Saját tervezésű, kézzel készített, csinos fejfedőiknek hamar híre ment a környéken, vevőkörük napról napra bővült. Rövidesen annyi megrendelésük lett, hogy szinte éjt napallá téve dolgoztak mindketten.
Nem maradhatott titokban, hogy az ünnepelt magyar csillag Brazíliában van, a kinti magyarok látni szerették volna. Katalin a rengeteg munkára hivatkozva utasította vissza a fellépéseket, amelyekre próbálták őt elcsábítani. Jól érezte magát a kalapszalonban, és kedvét lelte az alkotó munkában.
Végül 1968-ban, egy Amerikában élő magyar ügyvéd közbenjárására megkapta a vízumot. Mivel délen sikert arattak a kalapszalonnal, barátnőjéve úgy döntöttek, hogy New Yorkban is megpróbálkoznak vele. A Madison Avnue-n nyitották meg boltjukat. Az ő kiegészítőik olyan egyediek és szépek voltak, hogy pillanatok alatt az élvonalba repítetették a két tervező hölgyet. Még Nancy Reagan amerikai színésznő és First Lady is náluk vásárolt. Katalin a vevőkkel csak nagy ritkán találkozott, szeretett hátul a műhelyben dolgozni, ahol egymaga lehetett.
1969-ben hosszas kérlelést követően elvállalt egy két estére szóló fellépést a torontói Central Technical színháztermében. Hihetetlen sikert aratott, annyira elbűvölte a közönséget, hogy közkívánatra még egy előadást kellett toldani a korábban tervezetthez. A meglepően jó fogadtatást látva még rábólintott néhány fellépésre.
A közönség pedig nem csak nézni, hallgatni is imádta, lemezeit gyorsan elkapkodták a polcokról.
A siker ellenére, lépésről lépésre visszavonult a rivalda fénytől, pedig óriási igény mutatkozott a játékára. Ő azonban már nem érezte magát sem színész- sem énekesnőnek. Olyannyira nem, hogy annak ellenére utasított el egy Los Angeles-i fellépést, hogy a szervezők 3000 dollárt kínáltak érte.
Életét kitöltötte a kalapszalon üzemeltetése, a kínálat bővítése, és az üzleti ügyek rendben tartása. Úgy érezte, ugyanúgy kiteljesedett kereskedőként és tervezőként, mint régen az előadó-művészetben.
Mikor már elég pénzt tett félre, eladta a szalon rá eső részét, és hátralevő idejét teljes egészében saját magának szentelte. Nagyon kevés emberrel tartotta a kapcsolatot, de velük mindig nyílt, közvetlen és legfőképp önzetlen volt. Amikor egy riporter megjegyezte neki, hogy ritkán látják nevetni, ő azt felelte: “Hiába. Ilyen a természetem. Csak mások arcán szeretem a mosolyt."
1990. febuár 7-én, daganatos betegség miatt fellépő bélcsavarodás következtében hunyt el New Yorkban.
Kabos Gyula szintén a régi nagy magyar filmek ikonikus alakjának számított. Nem rendelkezett olyan karakteres ábrázattal, mint Páger Antal, sem olyan tüzes természettel, mint Jávor Pál, de a tragikomikus figurát ő hozta a legjobban.
Gyermekkorától kezdve színésznek készült, annak ellenére, hogy szülei “tisztességes” pályára szánták. Becsülettel elvégezte a kereskedelmi iskolát, de mellette titokban egy színitanodát is látogatott.
Amikor már kellően ügyesnek érezte magát, elszökött Kunszentmártonra, ahol a helyi színtársulathoz szegődött. Ez csupán három hétig tartott, mégis emlékezetes maradt számára. Merthogy amikor az édesapja tudomására jutott mit művel, olyannyira felbőszült, hogy minden második nap leutazott hozzá vonattal, és jól elverte. Kabos Gyula később erre így emlékezett vissza: “(...) Azt hiszem, édesapám bérletet váltott a vonatra, csak azért, hogy kényszerűen tétlen ökleit rajtam gyakorolja”. Kabos ennek ellenére kitartott álma mellett. Később egyébként rendeződött viszonya édesapjával, és kölcsönösen megértették egymást.
Első szereplésére 15 éves korában, 1902. április 17-én került sor, a Népszínház színpadán, bár nagy kiugrásnak csak jelképesen lehetett nevezni. Annyi dolga lett volna, hogy egy kínai esküvő lámpa vivőjeként átvonuljon a színen. Csakhogy rosszul lépett, megbotlott, és lámpástól, mindenestől bezuhant a zenekari árokba. Mivel sikerült pont a brácsást eltalálnia, a zene abbamaradt, így mutatványát azok is tudomásul vehették, akik esetleg lemaradtak róla.
A sikeresnek éppen nem mondható kezdés ellenére, pályája szépen ívelt felfelé. Természetes játékának, szívből jövő humorának köszönhetően a közönség gyorsan megszerette, hamarosan húzónévvé vált. Nemcsak színházban, és filmekben állta meg a helyét: miután átvette a Fővárosi Művész Színház, a mai Operettszínház vezetését, kollégái keménykezű igazgatóként emlegették. A színház a szigorú vezetés ellenére általában veszteségesen zárt, így idővel tetemes adósságai keletkeztek, mivel a költségek fedezését gyakran saját vagyonából állta.
Mikor a színház a csőd szélére került, Kabos fizetésének nagy részét letiltották. Szegény rokonai is folyton nála kilincseltek, mert senki sem hitte el, hogy a keresett színész pénzszűkében él. Az anyagi és szakmai kudarc nem maradt nyom nélkül, fel kellett állnia az igazgatói székből. Ezt követően karrierje leginkább hullámvasúthoz vált hasonlatossá. Egyszer imádták és dicsőítették, máskor mellőzték és durván kritizálták.
Az új politikai ideológia, a sanyarú anyagi helyzet és a bizonytalan szakmai jövőkép miatt végül úgy döntött, hogy elfogad egy amerikai turnéajánlatot. Nehéz szívvel, de reménykedve indult el. Bizakodása alapját angol és német nyelvtudása, valamint színpadi tapasztalata adta. Nem csak színészként állta volna meg a helyét, hiszen szaxofonozott, festett, bűvészkedett, énekelt és táncolt. Joggal hitte, hogy valahol majd szükség lesz rá.
Megérkezése után egy kis társulat élén hozta a legjobb formáját, de az érdeklődés több szempontból sem hozta az elvárt szintet. Ennek két oka lehetett: az egyik, hogy a társulat többi tagja csupán amolyan hobby-színész volt. Munka mellett hódoltak szenvedélyüknek, de nagy jó indulattal sem lehetett őket profinak nevezni. A másik ok, hogy ekkoriban az Államokban már javában dívott a filmkultusz, a nézők szívesebben váltottak jegyet mozira, mint színházra.
A nagy kiugrás egy Broadway szerep képében kopogtatott ajtaján, Bús-Fekete László “Ladies and Gentlemen” című darabjában, de Kabos nem merte elvállalni. Egyszerűen megijedt, mert hiába beszélte jól az idegen nyelvet, a színpadi angolját kevésnek érezte, így hát hagyta tovatűnni a lehetőséget. Pedig egyáltalán nem keresett jól.
Siralmas anyagi helyzete ellenére, amikor kicsit jobban ment neki, elküldött 2000 dollárt a Magyarság című pesti lap szerkesztőségének, azzal a kéréssel, hogy juttassák el a pénzt a magyar gazdáknak. Vetőmagra szánta, így szeretett volna hozzájárulni a következő évi jó terméshez. Levelében ezt írta: “(...)Tudom, nevetséges összeg egy ilyen nagy probléma megoldására, de ha csak két-három gazdának néhány mázsa többletet jelent, akkor is jó érzés lesz itt az idegenben, hogy pár magyar gyerek nagyobb karéj kenyeret majszolhat… (...)” Hogy adománya célt ért-e? Lehet. Mindenesetre a lap keményen sározta Kabost, és odáig mentek, hogy még a magyarságát is megkérdőjelezték róla szóló írásaikban.
Közben Amerikában elindult a második turné, az elsőhöz hasonló, mérsékelt sikerrel. Kreativitása azonban kifogyhatatlannak bizonyult, újabb ötlettel állt elő: filmszkeccset készített, ami mai szemmel nézve rendkívül érdekesnek hat, mivel félig film, félig élő előadás. Abban az időben viszont, ez a műfaj már leáldozóban volt az U.S.A.-ban.
A másik hibát ott vétette, hogy nem vette figyelembe a körülményeket, amikor nagy lendülettel útra kelt új műsorával. Ugyanis épp ezekben a hónapokban zajlott az amerikai elnökválasztás, ami teljesen lekötötte az emberek figyelmét, senkit sem érdekelt egy addigra már lecsengett stílusú előadás. Kabos több száz mérföldet utazott, de érdeklődés hiányában a turné későbbi állomásait jobbnak látták visszamondani.
Csalódottsága határtalan lehetett, ám ekkor a szerencse végre vállon veregette: ismét szerepet ajánlottak neki a Broadway egyik színpadán, és ő igent mondott. Angoltudását immáron színpadképesnek érezte, így nagy hévvel vetette bele magát a munkába.
Sajnos azonban a korábbi évek keserűségei, nélkülözései, és a rengeteg bonyodalom nem múltak el nyomtalanul. A próbák alatt többször is rosszul lett, és a harmadik után többé nem ébredt fel. 1941. október 6-án halt meg.
Mindig is hazavágyott, végakaratában meghagyta, hogy Magyarországon temessék el. Hazai körökben halálhírét először nem akarták elhinni, majd amikor bizonyossá vált, úgy siratták, mintha soha senki nem gáncsolta volna.
Többször is felmerült hamvainak hazahozatala, de hiába keresték, egyszereűn nem találták meg a sírját. Az egymást érő, zátonyra futott próbálkozásokat követően, Palotás János újságíró a ‘90-es években kiderítette, hogy a temetési jegyzőkönyvben elírás történt, vagyis abba “Kabos” helyett “Kobas” került, ezért nem lelték a színészóriás nyughelyét.
Így történt, hogy végül 55 évvel a halála után, kívánsága szerint, végre Budapesten térhetett örök nyugovóra.
Hargitay Miklós/Mickey Hargitay
A nemzetközi népszerűségnek örvendő sportember, színész és műsorvezető nevét kevéssé ismerik Magyarországon, pedig úgy szakmai téren, mint a magánéletben, irigylésre méltó pályát futott be.
Hargitay Miklós óriási szegénységbe született Budapesten, 1926. január 6-án. A nagy nélkülözések ellenére érdeklődését elsősorban a sportok keltették fel, ha csak tehette focizott, korcsolyázott, és cirkuszi akrobataként próbálgatta erejét. Nem csak lelkes, de tehetséges is volt, hiszen az 1946-os Közép-európai Bajnokságon gyorskorcsolyában 500 és 1500 méteren aranyat, 5000 méteren ezüstérmet szerzett. Mindeközben a tanulást sem hanyagolta el, építészmérnökként diplomázott a Budapesti Műszaki Egyetemen.
Az 1940-es évek derekán, a háború poklából - ahogyan sokan mások - az Új Világ felé vette az irányt. Pestről egyébként nem csak a szegénység űzte el: esze ágában sem volt bevonulni a seregbe, és megöletni magát.
Amerikába érve Clevelandben telepedett le, ahol eleinte mindent elvállalt. Dolgozott ácsként, vízvezeték-szerelőként és akrobataként egyaránt. Végül egy napon arra jutott, hogy megpróbálkozik a testépítéssel. Első feleségével ekkoriban váltak el útjaik, így különösen jól jött, hogy valamivel elterelhette a figyelmét.
Az adottságai megvoltak hozzá, szorgalma szintén, így nem meglepő, hogy 1955-ben elnyerte a Mr. Universe címet. Ezzel együtt megnyílt előtte az út a szórakoztató ipar, és a nagybetűs szerelem felé.
Gondolom nem kell elmagyarázni miért keltette fel a filmesek érdeklődését… :)
Mea West a kor egyik híres színésznője szerződtette őt a saját revüjébe. Miklós itt ismerkedett meg az addigra már milliók által rajongott gyönyörű színésznővel, Jayne Mansfield-del. Mansfield az ‘50-es évek egyik legnagyobb szexszimbólumává vált, amit szép vonásain kívül, kivételes testi adottságainak is köszönhetett: 168 cm-es magasságához 102 cm-es mell-, 59 cm-es derék-, és 89 cm-es csípőbőség társult. Jayne-ért a fél világ odavolt, férfiak hada álmodozott róla, de a végén Miklós hódította meg a szívét.
Jayne Mansfield
Kapcsolatuk a bulvársajtó legkedveltebb témája lett, az emberek minden pillanatban tudni akarták, mikor hol és mit csinálnak éppen. Miklós felvette a Mickey Hargitay művésznevet, és csodaszép feleségével együtt rengeteg fellépést vállalt. Jayne kedvéért szív alakú úszómedencét csináltatott, és villájuk minden négyzetméterét kívül-belül rózsaszínre festette. Szerelmük őszinte és mindent elsöprő volt. Három gyermekük született, mindegyikük magyar nevet is kapott (Miklós, Zoltán és Mariska).
Miklós több filmben szerepelt, nemcsak amerikai, hanem európai produkcióban is részt vett, miközben saját tornaműsort vezetett. Sokan úgy tartották, hogy ő jelentette a fiatalok számára a tökéletes példaképet. Keresett és népszerű személyiséggé vált, nevét mindenki ismerte.
Magánéletében sokáig boldognak mondhatta magát, azonban Jayne-vel kötött házasságuk a nő feszített tempóban zajló életmódja miatt, 6 év után zátonyra futott. Válásuk után Jayne újból megházasodott, de férjével nem találta a közös hangot. Pletykák keringtek arról, hogy a férfi gyakran bántalmazta őt. Végül 1966-ban elváltak, és a nő felvette a kapcsolatot előző férjével.
Azt beszélték, hogy Jayne szeretett volna még egy esélyt Miklósnál, és a férfi is hajlott az újrakezdésre. Néhány nappal azután, hogy kibékültek, Jayne borzalmas autóbalesetet szenvedett. Súlyos sérüléseibe szinte azonnal belehalt. Mindössze 34 éves volt.
Hogy a nagy békülés tényleg megtörtént-e, sokan vitatják. Mivel Jayne házasságuk utolsó évében nem volt a hűség mintaképe, és válásukat követően azt nyilatkozta, hogy bánja az időt, amit Miklósnak szentelt. Miklós pedig néhány hónappal Jayne halálát követően újra nősült. Ezért gondolják úgy többen is, hogy a felmelegített szerelmi szál története csupán egy trükkös marketing fogás lehetett a nagyobb példányszám eladása érdekében.
Jayne vagyonát illetően Miklós később pert indított, hiszen az asszony a válási papírokon vállalta, hogy gyerektartást fizet férjének, de ezt a pert a férfi 1969 januárjában elvesztette. Természetesen szűkölködnie így sem kellett, hiszen saját vagyonából is jólétben éltek.
Gyakran hazalátogatott Magyarországra, mivel a többi disszidánssal ellentétben őt szívesen fogadták, nem kellett semmilyen büntetéssel szembenéznie. Mindenhol büszkén vállalta gyökereit, ha tehette, munkája során elsősorban magyarokat foglalkoztatott.
Mindezek ellenére karrierje és családja Amerikába kötötte, ott is halt meg 2006. szeptember 14-én.
Lányával, Mariska Hargitayval egy díjátadó ünnepségen
