A legjobb játékokból kinőni sohasem lehet. Mindegy, hogy kézzel készült, vagy tömegcikk, egy egyszerű pöttyöslabda, vagy éppen logikai fejtörő, kartonból készült társasjáték, vagy online klasszikus.
Létezik néhány olyan darab is, amely teljesen az életünk részévé vált, nevét ismerik mindenhol a világon, generációk gyermekkorát határozta meg, és néhányunkat még felnőtt fejjel is vissza-visszahúz. A szép emlékek gyakran azt sem engedik, hogy megváljunk a szeretett tárgyaktól, mert az ember szeretné, ha az ő gyermekeinek is ugyanolyan örömöt okoznának, vagy mert pont az a játék inspirálta, hogy egy adott szakmát kitanuljon.
Egyes játékok története pedig olykor nem kevésbé érdekes, mint a velük töltött idő.
Ole Kirk Christiansen 1891-ben született egy nyugat-dániai kisvárosban, Jyllandban, tizenhárom testvér között a tizedikként. A család rendkívül sokat nélkülözött, ezért a kis Ole 7 éves korában asztalosinasnak szegődött, hogy kicsit enyhítse családja anyagi gondjait. A korai munkába állásnak annyi haszna lett, hogy Ole már 21 éves korára asztalosmesterré vált, és saját műhelyt nyitott. Ahogyan az lenni szokott, mint saját keresettel rendelkező felnőtt férfi, megházasodott, és családot alapított.
1932 azonban tragédiát hozott neki, ugyanis meghalt szeretett felesége, így egyedül maradt négy kicsi gyermekükkel. Hogy gyászában gondolatait elterelje, és kisfiainak némi vigaszt nyújtson, a munkájából maradt hulladékfából játékokat kezdett faragni. Az első darab, ami kikerült a kezéből, egy kiskacsa volt. Az általa készített játékok olyan szépre sikerültek, hogy hamarosan már nem csak a családjában mutatkozott óriási igény az új termékekre. Mindössze 2 év elteltével megnyitotta saját játékgyárát.
Ugyanebben az évben, 1934-ben találta ki a márka nevét: a dán “Leg godt!” mondat szavaiból rakta össze a LEGO rövidítést. A “Leg godt!” egyébként magyarul annyit tesz, hogy “Játszatok jól!”
Ole Kirk Christiansen
A szép sikereket követően, 1942 új kihívás elé állította a LEGO gyárat, mert a háború miatt nehézkessé vált a fa nyersanyag beszerzés. Ole ekkor stratégiát váltott, és átállt a jóval könnyebben hozzáférhető műanyag használatára.
A gyár ontotta magából a szuper játékokat, de igazi népszerűségre és világsikerre akkor tettek szert, amikor egyik fia, Godfred, 1955-ben felvetette azt az ötletet, miszerint a játéktéglákat készítsék úgy, hogy azok minden egyes darabja tökéletesen illeszkedjen egymáshoz. Ezáltal ugyanis lehetővé válna, hogy az új részek a régiekhez kapcsolódjanak, és a gyerekek kedvükre alakíthatnák az építményeiket, továbbá a már meglévő részeket folyamatosan bővíteni is lehetne.
Ennek folyományaként 1958-ban piacra került az első LEGO City, ami máig töretlen népszerűségnek örvend. Természetesen a ma készülő elemek tökéletesen illeszkednek a legelső széria elemeibe is.
Mivel a folyamatos építés és szerelés kreatív gondolkodást igényel, jó néhány kisiskolást vezetett és vezet ma is a mérnöki tanulmányok irányába.
A cég folyamatosan igyekezett lépést tartani a fejlődéssel, és ez nem csak a gyártósor modernizálásában nyilvánult meg. Újabb és újabb termékeket vezettek be, például nyitottak a felnőttek irányába, hiszen a LEGO-ból kinőni nem lehet (és nem is kell), valamint bonyolultabban összeállítható játékokat vezettek be.
Csakhogy a ‘90-es években nagyon megváltoztak a gyerekek igényei. Egyre többen fordultak a számítógép adta szórakozási lehetőségek felé, a LEGO népszerűsége pedig a mélypontra zuhant.
Végül onnan kaptak segítséget, ahonnan a legkevésbé várták. Az egyik termékük, amit felnőtt korosztálynak szántak, még valamennyire tartotta magát az eladási oldalon, ez pedig a Mindstorms nevű, számítógéppel és érzékelőkkel ellátott készlet volt, amit a 2000-es évek elején adtak ki. S bár nem igazán hozta be a hozzá fűzött reményeket, mégis ez jelentette a válság megoldásának kulcsát.
Ez úgy történt, hogy rajongó hackerek feltörték a Mindstorms rendszerét, és belenyúltak a programba. Amikor a LEGO-nál észlelték a behatolást, az első meglepetés után, a kíváncsiság lett úrrá a vezetőségen. Feljelentés helyett, beszélgetést kezdeményeztek a hackerekkel, és azután tudakozódtak, mi indította őket erre a cselekedetre. A tettesek pedig nem voltak restek elmondani indítékaikat, miszerint jó-jó a Mindstorms programja, de ők sokkal jobbat tudnának írni.
Ezek után meghívták őket a LEGO központjába egy megbeszélésre, és minden egyes hackernek játékokat ajánlottak fel, aki valamilyen pozitív változást tud eszközölni a Mindstorms-on. Az együttműködés eredményeként született meg a Mindstorms NXT, ami aztán minden eladási csúcsot megdöntött.
2014-ben a kicsi sárga figurák meghódították a mozivásznat, és haladva a kor igényeivel, már online játékokban is lehet LEGO-kalandokat átélni.
A nyitott és fejlődésre képes hozzáállásnak köszönhetően a LEGO még ma az egyik legkeresettebb termék kicsik és nagyok, lányok és fiúk körében egyaránt. A hagyományos építőkockák pedig ugyanolyan kelendőek, mint évtizedekkel ezelőtt.
A másik ismert és népszerű játék, minden kislány jóbarátja, a Barbie Baba.
Első megjelenése óta kapott szegény jót is rosszat is. Kritikusai legtöbbször azzal támadják, hogy a baba képtelen arányai és testfelépítése, valamint tökéletesre megalkotott arca, téves irányba viszi a gyerekek énképét. Gyakran társítják mellé a buta, pénzéhes, testéből élő nő sztereotípiáját, hiába igyekeztek a játékgyártók különféle trükökkel enyhíteni a rosszindulatú kritikákon. Készült például asztronauta Barbie, családos Barbie, repülőgép pilóta Barbie, hegymászó Barbie, de akinek bökte a szemét, továbbra is csak az ellenséget látta benne.
Akár szeretik, akár utálják, az tagadhatatlan, hogy a lányos szobák elengedhetetlen kelléke. Mitöbb, akit kicsit is érdekel a különféle viseletek és a divat világa, annak a Barbie Baba tökéletes eszköznek bizonyult a ruhadarabok, kiegészítők és frizurák variálására. Mégis, hogyan született az egyik legkeresettebb játék?
Maga a karakter, ami később baba formájában kelt új életre, egy hatalmas sikernek örvendő képregény figura volt. A II. világhábórú után az emberekre nehéz idők jártak, mindennek örültek, ami egy kicsit is kimozdította őket a szürke valóságból.
Történt, hogy 1952 nyarán Reinhard Beuthien, az akkor induló német napilap, a BILD karikaturistája, azt a feladatot kapta, hogy a cikkek elhelyezése után maradt rést töltse ki valamilyen rajzzal. Beuthien rajzolt egy kisbabát, cuki pofival, ami az olvasók szívét hivatott meglágyítani. Azonban a lap igazgatója nem találta elég ütősnek a figurát.
Erre Beuthin megtartotta a szép arcvonásokat, de hosszú szempillával, ívelt szemöldökkel, hosszú copffal egészítette ki, és olyan formás női testet skiccelt neki, amitől kigúvadt az ember szeme. A kész figurát Lilli - re kersztelte, és az első megjelenésnél már sejtetni engedte, hogy milyen kalandokba fog keveredni: „Können Sie mir nicht Namen und Adresse dieses reichen und gutaussehenden Mannes sagen?“ (Nem tudja nekem megmondani a nevét és címét ennek a jóképű és gazdag férfinek?) Mielőtt bárki átkozni kezdené a karaktert, érdemes tudni róla, hogy titkárnőként dolgozott, és akkoriban a nőknek nem is igazán volt sok más választásuk. Lilli önálló hölgyként jelent meg, de a keresetéből nem jutott szórakozásra, ezért kezdett el pénzes hódolókra vadászni.
A férfi olvasók imádták a gyönyörű, vicces, szexis dögöt, ahogyan a nők is, mert szabadszájúságával, eleganciájával, talpraesettségével azt a képet mutatta nekik, amilyenek lenni szerettek volna.
Egyik legnépszerűbb története szerint, a strandon bikiniben sétált, amikor megállította egy rendőr. Mivel akkortájt csak az egyrészes fürdőruhát engedélyezték, a biztos úr rápirított hősnőnkre, hogy tilos ilyen öltözetben megjelenni nyilvános helyen, mire Lilli azonnal visszakérdezett: „Zweiteilige Badeanzüge sind verboten? Na gut, welches Teil soll ich ausziehen?“ (A kétrészes fürdőruha tilos? Na jó, melyik részét vegyem le?)
Olyan népszerű lett, hogy 3 évvel később megjelent baba formájában a Hassel gyár termékeként, és hamarosan nem volt olyan háztartás, ahol ne lett volna legalább egy Lilli baba. Sőt, Lillit Európa számos országán át a Távol-keletig, mindenhol keresték és szerették. Még annak ellenére is, hogy leginkább mókás ajándéknak szánták - például legénybúcsúkra, és csak bárokban és traffikokban lehett megvásárolni.
Lilli-baba
1958-ban Ruth Handler, amerikai családanya épp Európában nyaralt férjével, és gyermekeivel, amikor meglátott egy Lilli-babát. Megvette, és csodálkozva nézte, hogy kislánya, Barbara (akiről az amerikai változat a nevét kapta), milyen boldogan játszik vele. Ez a jelenet vezetett oda, hogy Kaliforniába hazatérvén, előadta egy korábbi ötletét a férjének - aki nem mellékesen a Mattel cégnél dolgozott - hogy lenne kereslet egy öltöztethető, felnőtt nőt formáló játékbabára. Az elméletet tett követte, és 2 év kemény harc után a Mattel megszerezte a Hasseltől a jogokat.
Egyébként a Lilli-képregény utolsó története 1961 január 5-én jelent meg.
Végül egy olyan játék, ami szintén milliók szívét hódította meg, pedig olyan egyszerű, mint a bot.1943-ban Richard James haditengerészeti mérnök, a William Cramp and Sons hajógyár alkalmazásában, azt a feladatot kapta, hogy fejlesszen ki egy olyan eljárást, ami segít stabilizálni és támogatni a hajók mozgását a tengeren. Miközben a probléma megoldásán töprengett, véletlenül meglökött egy nagyobb méretű rúgót a polcon, ami aztán lomhán végig dübörgött néhány könyvön, majd az asztallapon keresztül egy cserép virágon, és végül megállapodott a padlón ugyanabban a pozícióban, amiről fent elindult.
Jamest teljesen lenyűgözte a látvány, és hazaérvén lelkesen mesélte a feleségének, Bettynek, hogy ha megtalálja a megfelelő keménységű és feszültségű acélt, sétálásra tudná bírni a rugót. Betty elsőre azt gondolta, hogy férje megbolondult, de miután James egy évvel később megmutatta neki a lépegető rugót, teljesen elámult. Bizalmát pedig az adta vissza teljesen, ahogy az utcabeli gyerekek reagáltak, amikor megmutatták nekik a darabot.
Richard James
Betty nevet is adott a sétáló rugónak, “Slinky” - nek nevezte el, ami a karcsú és kecses jelentéssel egyaránt bír.
James egyszerű ám nagyszerű találmányát 1945-ben mutatta be a Gimbles áruházban, Philadelphiában, és az őrület elszabadult.
A Slinky népszerűsége azóta is töretlen, bár vannak időszakok, amikor kicsit felkapottabb, ahogyan ez történt a ‘90-es években is Magyarországon.
Személyszerint, nem csak azért imádtam (imádom), mert jó nézni, ahogy lesétál a lépcsőn, hanem mert tárolóeszközként is teljesít, és még stresszoldó hatással is bír, amikor az ember a két kezében tartva hintáztatja.
