Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

A mindennapok örömeiről, amelyekért érdemes reggel felébredni

Nyuszi ül a fűben...és gondolkozik

Nyuszi ül a fűben...és gondolkozik

Színpadra született

- avagy tehetségek a hatalom markában

2020. október 17. - Evice

A színészmesterség sokak számára jelenti a nagy álmot, azt a hivatást, amivel egy életen át foglalkozni szeretnének. Kívülről nézve nem takar mást, mint könnyű munkával szerzett sok pénzt, és rajongók millióinak feltétel nélküli szeretetét. Más kérdés persze, hogy az imádott sztárt mennyire misztifikálják túl vagy becsülik alá a mutatott kép alapján. Fontos tényező az is, hogy akit mindennél jobban vonz a színház és a filmek világa valóban rendelkezik-e a szükséges tálentummal, képes-e úgy eljátszani az adott szerepet, hogy a néző csak a karaktert lássa, ne a kedvenc színészét. Maradjunk annyiban, hogy erre nem sokan képesek, még a legkeresettebbek közül sem.

Néha a történelem kereke úgy fordul, hogy ezt a népszerű szakmát és a színészeket a hatalom megpróbálja a saját céljai megvalósítására használni, ennek a célnak megfelelően segíteni vagy tönkretenni a kijelölteket.

A magyar filmgyártás korai éveiben, az akkori vezetés jónéhány színészóriást vezetett be a propagandagépezetbe. Sokan közülük olyan tehetséggel bírtak, ami manapság is csodálatra méltó. Tehetségükhöz nem férhet kétség, szerepeikben mindig hitelesek voltak, pedig a bánat és keserűség őket sem kerülte el. 

Soós Imre eme nagy színésznemzedék egyik alakja, és még ebből a fantasztikus társaságból is kitűnt zsigerből jövő tehetségével. 

1930-ban született Balmazújvároson, egy szegény paraszti családban. Testvéreivel együtt iskola helyett gyakran a ház körüli és a földmunkákban segített a szüleinek. Könyvet nem sűrűn tartott a kezében, ennek ellenére megtanult írni és olvasni.

Alig volt 17 éves, amikor egy arra járó vándorszínész- és statisztaválogató csoport felkeltette a kíváncsiságát, utánuk lopózott, és megkörnyékezte őket. A társulat próbaképpen elmondatott vele néhány szöveget, s bár munkát nem kapott tőlük, azt javasolták neki, próbálkozzon meg a színészmesterséggel. A legenda szerint az erősítette meg benne az elhatározást, amikor libaőrzés közben a szél egy újságdarabot libbentett a lába elé, amin éppen a Színművészeti Akadémia (mai nevén Színház-és Filmművészeti Egyetem (SZFE)) keresett új növendék

Imre jelentkezett, az Akadémia pedig készségesen megvette neki a vonatjegyet Pestre.

soos-imre-121314816485536781.jpg

A történethez hozzátartozik, hogy akkoriban a filmgyártás a politikai ideológia terjesztésének egyik legerősebb eszközének számított, miszerint az ország a dolgozó embereké, ezért kifejezetten keresték a paraszti és munkáscsaládokból jelentkező fiatalokat. A filmszínházakkal lehetett a lehető legkönnyebben tömegek gondolkodását és véleményét formálni.

Imre akkor járt életében először a fővárosban, teljesen lenyűgözte a színes forgatag. Eltévedt, de a kérdezősködéstől visszatartotta a büszkeség, így aztán csak hosszas kóborlás után jutott el a megadott címre. A csizmája, amit ritkán hordott, úgy feltörte a lábát, hogy inkább levette, és amikor szólították, mezítláb ment be a felvételi vizsgára. A vizsgáztatók (Gobbi Hilda, Bajor Gizi és Somlai Artúr) azonban nem akadtak fel a dolgon. Arra kérték, szavalja el Petőfi Sándor, Szülőföldemen című versét. Imre elmondta, majd egyszerűen sarkon fordult és távozott. 

Az ajtó csukódását döbbent csend követte. 

Nem azért, mert egy igazi parasztfiú állt ott előbb, nem is azért, mert csizmáját levetve szavalt. Hanem mert mindenféle előképzettség nélkül, néhány elemi osztály elvégzése után, ez a fiú olyan átéléssel, és természetes bájjal adta elő a művet, amilyet azelőtt soha nem láttak. Azonnal felvételt nyert az akadémiára.

index.jpeg

Azon kevés hallgatók egyike lett, akit már elsőévesként megtaláltak a jobbnál jobb szerepekkel. Pénzhiány miatt statisztának jelentkezett a filmgyárba, de hamar kiderült, hogy a kis színészpalánta nem szorul különösebb terelgetésre. Ott is ámulatba ejtette a készítőket, így friss főiskolásként megkapta a Ludas Matyi című filmadaptáció főszerepét. A film azonnali ismertséget és népszerűséget hozott neki, ugyanakkor szinte már ezzel beskatulyázták a rendszerhez hű, dolgos munkásember karakterébe.

ludas_matyi.jpeg
Ez eleinte még egyáltalán nem zavarta a fiatal fiút, hiszen őszintén hitt a szocializmus vívmányaiban, hitte, hogy az majd valami jót fog hozni mindenkinek. Ennek ellenére hanyagolta a kötelező gyűléseket, és nem szerette az erőltetett propagandát sem.

Jó néhány díjat megnyert alakításaival, és hírneve átlépte az országhatárt is, mégis egyre zárkózottabb és boldogtalanabb lett, amihez magánéleti és szakmai okok vezettek.

Élete szerelme, Ferrari Violetta, hátrahagyva kedvesét, 1956-ban disszidált az országból, amit a férfi soha nem tudott teljesen kiheverni. Emellett folyamatosan ingázott Pest és Debrecen között, előbbiben filmszerepek várták, utóbbiban a színpad. 

Míg a fővárosban olyan színészeket tudhatott igaz barátjának, mint Dajka Margit, Gobbi Hilda, Szirtes Ádám és Pécsi Sándor, addig debreceni kollégái nem fogadták szívesen. A pártpropaganda emberének tartották, azt suttogták róla, csak azért sikeres, mert a rendszernek érdekében áll a munkások életéről szóló filmek készítése, és a háta mögött “Reklám-parasztnak” csúfolták. 

sos_imre_liliomfi_1954.jpg
Tulajdonképpen az a történelmi háttér, ami lökést adott pályájának, egyben az átka is lett.

A rosszindulatú megjegyzéseknek már csak azért sem volt alapja, mert a Lúdas Matyi és a Liliomfi című filmben imádták, és Shakespeare Romeó és Júliájában állva tapsolta a közönség. Törőcsik Mari azt nyilatkozta róla, hogy mindig ösztönösen ráérzett a szerepekre, soha nem kellett neki külön magyarázni, vagy tanítani, akkor is hitelesen eljátszotta az úri ficsúrt, ha azelőtt soha nem látott közelről selyemnadrágot és márványpadlót.

si.jpeg
Imre próbált nem odafigyelni a gúnyolódásra, bánatát a munkába és a tanulásba fojtotta, ha pedig úgy érezte, nem bírja a tempót, nyugtatók és alkohol segítségével tartotta az iramot.

A Körhinta című film zajos sikert aratott külföldön is, de egyik főszereplő sem mehetett el átvenni a díjakat. Imre csak később hallotta vissza, hogy Fábri Zoltán, a film rendezője őt akarta elvinni magával Cannes-ba, de azzal utasították el a kérését, hogy “egy buta paraszt nem képviselheti az országot.” Mikor ezt Imre megtudta, Szirtes Ádám vállára borulva zokogott.

torocsik_soos.jpg
Miután a párt elégnek vélte a kétkezi munkások életét fényezni, Imrét is hanyagolni kezdték. Csak kisebb szerepeket kapott, és ha nagyot alkotott sem került már az újságok címlapjára.

Öngyilkossági kísérletét követően, beutalták a pszichiátriára, ahol kezelőorvosával, Perjési Hedviggel szenvedélyes, viharos, se veled-se nélküled kapcsolatba kezdtek. Néhány barátjuk szerint, bár házasságot kötöttek, sejteni lehetett, hogy ennek az egésznek nem lesz jó vége.

Félelmük beigazolódott, amikor 1957. június 20-ákanak reggelén Imrét, és feleségét holtan találták. A gázcsap nyitva volt, és erre alapozva, kettős öngyilkosságot állapítottak meg, azonban ezt sokan nem hitték el.

A kételyeket táplálta, hogy az Imre körme alatt talált bőrdarabka egy harmadik személytől származott, de ezt a tényt egyszerűen félre tették a nyomozás során. A lakásban lévő tárgyakat elmozdították, és másnap az egész lakást kitakarítatták, valamint leváltották azt a nyomozót, aki addig vezette a kutatást, és a helyére egy olyan tiszt került, aki végül bizonyítottnak minősítette az önkezűséget.

A mindössze 27 évesen eltávozott tehetséges színész életéről, egyik legjobb barátja, Müller Péter író, Részeg józanok című könyvében állított emléket.

Források




 

Kézzel épített mesevilágok

A mesék világa milliókat varázsol el, nem csak gyerekként, de gyakran felnőttként is odaszögez a képernyő elé. Hajdanán, a 3D-s grafikák kora előtt még, a kézi rajzolók és bábszínészek tehetségét dicsérték e szórakoztató darabok. S mivel egyetlen posztba nem lett volna értelme belezsúfolni minden olyan mesét, amelynek a létrejötte vagy a története érdekes, íme a Kézzel rajzolt világok fejezet folytatása.

Ki ne ismerné a Magyar népmesék, a Mesék Mátyás királyról, vagy éppen a Vízipók-csodapók című rajzfilmsorozatokat? Sokunk gyermekkorát határozták meg egyedi grafikájukkal, fülbemászó főcímdalukkal, kedves történetükkel.

Ezeket a nagyszerű alkotásokat Mikulás Ferencnek köszönhetjük. 1940. augusztus 17-én született Kaposváron, édesapja korai halála után édesanyja egyedül nevelte fel testvéreivel. Gimnáziumi tanulmányait a Kunszentmártoni intézetben kezdte, de a sors hamarosan más utakra vezérelte.  Az 1956-os forradalom idején ugyanis, még zsenge diákként, vastagon kivette részét a felkelők oldalán. Október 24-én szavalt a város főterén, s emellett a gimnáziumi sztrájk egyik vezető alakjává nőtte ki magát. A forradalom lecsengése után - természetesen - ezen hazafias cselekedeteiért rövid úton eltávolították a gimnázium falai közül. Az érettségi vizsgát végül Kalocsán tette le. A forradalom mellett való kiállása még sokáig éreztette a hatását, hiszen bárhová felvételizett, mindenhonnan elutasító választ kapott. Végül hosszas próbálkozások után, más lehetősége nem lévén, segédmunkásnak állt.

Később, a katonaságnál sem lett könnyebb a helyzete, ugyanis a “politikailag megbízhatatlanok” zászlóaljába került. Ebből a kis kitérőből azonban annyi haszna származott, hogy egyik katonatársa, Wekerle Sándor (a volt pénzügyminiszter) unokája, mesélt neki a Bács-Kiskun Megyei Filmstúdióról.  A múltján esett folt miatt vesztenivalója nem volt, így Kecskemétnek vette az irányt. Leszerelését követően felkereste a stúdiót, ahol pályafutása elkezdődött. Később, a Pannónia Filmstúdió kinevezte őt a Kecskeméten nyíló stúdió vezetőjének.

Mikulás Ferenc

5156.jpg

Az igényes, szépen kivitelezett rajzfilmek minőségi értékét mutatja a számos hazai és külföldi elismerés.

Az egyik, máig legsikeresebb darab, a Vízipók-csodapók című rajzfilmsorozat lett, ami nem csupán szórakoztató jellege és igényes kivitelezése miatt emelkedett ki a rajzfilmek közül, hanem oktató jellegű háttere miatt is.

Az 1970-es évek közepén a Magyar Televízió valami különleges, a korábbiaktól kicsit eltérő mesét szeretett volna sugározni. Ötletekért vadászva némi kutakodás után, ráakadtak Dr. Kertész György hidrobiológusra, aki az Eötvös Lóránd Tudományegyetem Állatrendszertani Tanszékén tanított. A tudós akkoriban végzett kutatásokat a Velencei-tó természetvédelmi területén, és épp a keze ügyében állt egy befőttes üvegben úszkáló búvárpók. Kertész György gondolt egy nagyot: ha valami különleges állatra van szükség, miért ne lehetne az egy vízben élő pók? Úgy érezte, ebben a témában végtelen lehetőségek rejlenek, hiszen a vízipók életén keresztül számtalan alkalom nyílik mind a tavi, mind a szárazföldi élővilág bemutatására. Az ötlet elnyerte a televízió tetszését, így felkérték őt 13 epizód megírására, melyeknél fő feladata az volt, hogy a karakterek minél hitelesebbek legyenek a valós környezettel.

Bálint Ágnes dramaturg írta a forgatókönyvet, a figurákat Szabó Szabolcs alkotta meg, az animációt Haui József, még a hátteret Neuberger Gizella készítette el. Köszönhetően az erős szakmai háttérnek, és a tehetséges alkotóknak, a magyar rajzfilmkészítés egyik legemlékezetesebb, legszebb darabja született meg, amiből generációk tanulhattak szórakozva a magyar élővilág aprócska lakóiról.

Maga a sorozat 3 évadot, összesen 39 epizódott ért meg, és 1983-ban, egész estés mozifilm készült belőle.

Kertész György, és a vízi világ, mely ha feltárul, sok-sok csodát is elárul

468372_img_1191_jpg_w.jpg

Ó, ha rózsabimbó lehetnék!

Rám szállnának szépen a lepkék.

Kicsi szívem vélük dobogna,

Nem lennék ilyen nagy otromba.

Találós kérdés: honnan származik az idézet? :) Biztos vagyok benne, hogy a legtöbben azonnal rávágják a “Híres Egyfejűt”.

Kicsit elkanyarodva a rajzfilmektől, de még mindig maradva a mesék világában, a Süsü a sárkány című bábfilmsorozatról (hivatalos megjelölése fantasy és filmmusical sorozat) nem csak gyermekkori elfogultság miatt szeretnék írni, hanem a gyártásának körülményei miatt is.

Maga a mese Miroslav Nastosijevic szerb szerző tollából származik, amit Takács Vera dramaturg kérésére, Csukás István bújtatott haza köntösbe. Már önmagában ez is elég lett volna a sikerhez, de ahhoz a különleges látványvilághoz, amit végül létrehoztak, kellett még néhány fantáziadús szakember.

A bábokat és kellékeket Kemény Henrik készítette el, aki 3. generációs bábjátékos lévén, már tudott egyet s mást a bábokról. Az ő figurája volt pl. Vitéz László, aki palacsintasütővel osztott igazságot, illetve Hakapeszi Maki, a patológiás csokifüggőségben szenvedő majom.

A rendezést Szabó Attila vállalta, és Lévai Sándor tervezővel, valamint Abonyi Antal operatőrrel olyan díszletformát hoztak létre, aminek köszönhetően teljesen megújították a bábjáték fogalmát.

Korábban a bábjátékok paraván mögött játszódtak, ami lekorlátozta a figurák mozgásterét. A Süsünél azonban megépítették a helyszíneket, úgy, hogy átjárókat hagytak a makettek között. A bábjátékosok a díszlet alól mozgatták a bábokat, míg a kamerák a helykidolgozásnak köszönhetően több oldalról készítették a felvételeket, miközben mozogtak és körbeforogtak. Ennek a folyamatnak eredményeként a mese olyan hatást keltett, mintha filmet néznénk, hiszen a szereplők nem csak egyetlen vonalon, hanem bármilyen irányba haladhattak.

Egyébként, 1999-ben, ehhez hasonló technikával készítették el a Matrix című film körbeforgós, úgynevezett “bullet dodge” jeleneteit is.

005.jpg
1124698_susu-11.jpg
f7dbf621562cd994d1df4b37e818e10b.jpg

1124700_susu-02.jpg

A Süsü, a sárkány első része, 1977 Karácsonyán került a képernyőkre, majd 1984-ig még 8 epizód készült belőle. A mesében összesen 36 betétdal hangzik el, melyek közül a legnépszerűbb a főcímdal, amit Bodrogi Gyula, Süsü szinkronhangjaként adott elő.

A sorozatból később 14 gyermekkönyv készült, megért VHS és DVD kiadásokat is, sőt 1994-ben még egy nagyszabású koncertet is láthatott a közönség, ahol a sorozat dalait adták elő.

Kicsit más vizekre evezve, de maradva a fantázia-lényeknél: a ‘80-as évek végén, ‘90-es évek elején elképzelhetetlen volt a hét Hupikék törpikék nélkül. A mese népszerűségének alapja a szerethető figurák és a szívmelengető történetek. Nemcsak a főhősökért rajonghattak a gyerekek, a mese főgonoszára, az imádnivalóan balfék Hókuszpókra sem lehetett szívből haragudni.

A Hupikék törpikék 1958-ban jelentek meg először, képregény formában. Alkotójuk, a Peyo művésznévre hallgató Peirre Culliford belga képregény szerző.

Peyo és a törpök egyike

dgjgwq4xcaa3bcy.jpg
Nevüket eredetileg akkor kapták, amikor Peyo egyik barátjával vacsorázott, és nem jutott eszébe a sószóró kifejezés, helyette azt mondta: “Pass-moi...le schtroumpf”, amit valahogy úgy lehetne magyarra fordítani, hogy “Add ide...azt a törpét”. Ezen olyan jól szórakoztak, hogy vacsora alatt megpróbáltak minél több szót a “schtroumpf”-fal helyettesíteni, s így rögtön meg is alkották a törp-nyelvet, ami magyarul is igen jól működött, ha még emlékeztek rá, mik törpéntek apró hőseinkkel :)

A törpök Aprajafalván éltek, gombaházakban laktak, és mindegyikük jó volt valamiben, nevük a legtöbb esetben utalt képességükre, foglalkozásukra, pl. Hami a szakács, Költtörp a poéta, Tréfi, a fura humorérzékkel megáldott tréfacsináló, stb. A rajzfilm világszerte hatalmas sikert aratott.

A Magyar Televízió 1988-ban kezdte sugározni a kis kék lények kalandjait, akik azonnal meghódították a magyar kisgyerekek szívét. A kalandok sikeréhez, természetesen hozzájárult, az akkor még minőségi magyar szinkron is.

Peyo 1992 decemberében elhunyt, de fiai tovább vitték apjuk életművét. A törpök idén, 2018-ban töltötték 60. életévüket, s ennek tiszteletére, a  Brussels Airlines járatai egy éven át, Hupikék Törpikés festéssel szállítják az utasokat.

maxresdefault_1.jpg

 

Források

 

 

 

Volt egyszer egy játék

A legjobb játékokból kinőni sohasem lehet. Mindegy, hogy kézzel készült, vagy tömegcikk, egy egyszerű pöttyöslabda, vagy éppen logikai fejtörő, kartonból készült társasjáték, vagy online klasszikus.

Létezik néhány olyan darab is, amely teljesen az életünk részévé vált, nevét ismerik mindenhol a világon, generációk gyermekkorát határozta meg, és néhányunkat még felnőtt fejjel is vissza-visszahúz. A szép emlékek gyakran azt sem engedik, hogy megváljunk a szeretett tárgyaktól, mert az ember szeretné, ha az ő gyermekeinek is ugyanolyan örömöt okoznának, vagy mert pont az a játék inspirálta, hogy egy adott szakmát kitanuljon.

Egyes játékok története pedig olykor nem kevésbé érdekes, mint a velük töltött idő.

Ole Kirk Christiansen 1891-ben született egy nyugat-dániai kisvárosban, Jyllandban, tizenhárom testvér között a tizedikként. A család rendkívül sokat nélkülözött, ezért a kis Ole 7 éves korában asztalosinasnak szegődött, hogy kicsit enyhítse családja anyagi gondjait. A korai munkába állásnak annyi haszna lett, hogy Ole már 21 éves korára asztalosmesterré vált, és saját műhelyt nyitott. Ahogyan az lenni szokott, mint saját keresettel rendelkező felnőtt férfi, megházasodott, és családot alapított.

1932 azonban tragédiát hozott neki, ugyanis meghalt szeretett felesége, így egyedül maradt négy kicsi gyermekükkel. Hogy gyászában gondolatait elterelje, és kisfiainak némi vigaszt nyújtson, a munkájából maradt hulladékfából játékokat kezdett faragni. Az első darab, ami kikerült a kezéből, egy kiskacsa volt. Az általa készített játékok olyan szépre sikerültek, hogy hamarosan már nem csak a családjában mutatkozott óriási igény az új termékekre. Mindössze 2 év elteltével megnyitotta saját játékgyárát.

Ugyanebben az évben, 1934-ben találta ki a márka nevét: a dán “Leg godt!” mondat szavaiból rakta össze a LEGO rövidítést. A “Leg godt!” egyébként magyarul annyit tesz, hogy “Játszatok jól!”

Ole Kirk Christiansen

godtfred-kirk-christiansen.jpg

A szép sikereket követően, 1942 új kihívás elé állította a LEGO gyárat, mert a háború miatt nehézkessé vált a fa nyersanyag beszerzés. Ole ekkor stratégiát váltott, és átállt a jóval könnyebben hozzáférhető műanyag használatára.

A gyár ontotta magából a szuper játékokat, de igazi népszerűségre és világsikerre akkor tettek szert, amikor egyik fia, Godfred, 1955-ben felvetette azt az ötletet, miszerint a játéktéglákat készítsék úgy, hogy azok minden egyes darabja tökéletesen illeszkedjen egymáshoz. Ezáltal ugyanis lehetővé válna, hogy az új részek a régiekhez kapcsolódjanak, és a gyerekek kedvükre alakíthatnák az építményeiket, továbbá a már meglévő részeket folyamatosan bővíteni is lehetne.

Ennek folyományaként 1958-ban piacra került az első LEGO City, ami máig töretlen népszerűségnek örvend. Természetesen a ma készülő elemek tökéletesen illeszkednek a legelső széria elemeibe is.

desktop-1428460449.jpg

Mivel a folyamatos építés és szerelés kreatív gondolkodást igényel, jó néhány kisiskolást vezetett és vezet ma is a mérnöki tanulmányok irányába.

A cég folyamatosan igyekezett lépést tartani a fejlődéssel, és ez nem csak a gyártósor modernizálásában nyilvánult meg. Újabb és újabb termékeket vezettek be, például nyitottak a felnőttek irányába, hiszen a LEGO-ból kinőni nem lehet (és nem is kell), valamint bonyolultabban összeállítható játékokat vezettek be.

Csakhogy a ‘90-es években nagyon megváltoztak a gyerekek igényei. Egyre többen fordultak a számítógép adta szórakozási lehetőségek felé, a LEGO népszerűsége pedig a mélypontra zuhant.

Végül onnan kaptak segítséget, ahonnan a legkevésbé várták. Az egyik termékük, amit felnőtt korosztálynak szántak, még valamennyire tartotta magát az eladási oldalon, ez pedig a Mindstorms nevű, számítógéppel és érzékelőkkel ellátott készlet volt, amit a 2000-es évek elején adtak ki. S bár nem igazán hozta be a hozzá fűzött reményeket, mégis ez jelentette a válság megoldásának kulcsát.

Ez úgy történt, hogy rajongó hackerek feltörték a Mindstorms rendszerét, és belenyúltak a programba. Amikor a LEGO-nál észlelték a behatolást, az első meglepetés után, a kíváncsiság lett úrrá a vezetőségen. Feljelentés helyett, beszélgetést kezdeményeztek a hackerekkel, és azután tudakozódtak, mi indította őket erre a cselekedetre. A tettesek pedig nem voltak restek elmondani indítékaikat, miszerint jó-jó a Mindstorms programja, de ők sokkal jobbat tudnának írni.

Ezek után meghívták őket a LEGO központjába egy megbeszélésre, és minden egyes hackernek játékokat ajánlottak fel, aki valamilyen pozitív változást tud eszközölni a Mindstorms-on. Az együttműködés eredményeként született meg a Mindstorms NXT, ami aztán minden eladási csúcsot megdöntött.

2014-ben a kicsi sárga figurák meghódították a mozivásznat, és haladva a kor igényeivel, már online játékokban is lehet LEGO-kalandokat átélni.

A nyitott és fejlődésre képes hozzáállásnak köszönhetően a LEGO még ma az egyik legkeresettebb termék kicsik és nagyok, lányok és fiúk körében egyaránt. A hagyományos építőkockák pedig ugyanolyan kelendőek, mint évtizedekkel ezelőtt.

city-2hy-eu-dotcom.jpg

A másik ismert és népszerű játék, minden kislány jóbarátja, a Barbie Baba.

Első megjelenése óta kapott szegény jót is rosszat is. Kritikusai legtöbbször azzal támadják, hogy a baba képtelen arányai és testfelépítése, valamint tökéletesre megalkotott arca, téves irányba viszi a gyerekek énképét. Gyakran társítják mellé a buta, pénzéhes, testéből élő nő sztereotípiáját, hiába igyekeztek a játékgyártók különféle trükökkel enyhíteni a rosszindulatú kritikákon. Készült például asztronauta Barbie, családos Barbie, repülőgép pilóta Barbie, hegymászó Barbie, de akinek bökte a szemét, továbbra is csak az ellenséget látta benne.

Akár szeretik, akár utálják, az tagadhatatlan, hogy a lányos szobák elengedhetetlen kelléke. Mitöbb, akit kicsit is érdekel a különféle viseletek és a divat világa, annak a Barbie Baba tökéletes eszköznek bizonyult a ruhadarabok, kiegészítők és frizurák variálására. Mégis, hogyan született az egyik legkeresettebb játék?

Maga a karakter, ami később baba formájában kelt új életre, egy hatalmas sikernek örvendő képregény figura volt. A II. világhábórú után az emberekre nehéz idők jártak, mindennek örültek, ami egy kicsit is kimozdította őket a szürke valóságból.

Történt, hogy 1952 nyarán Reinhard Beuthien, az akkor induló német napilap, a BILD karikaturistája, azt a feladatot kapta, hogy a cikkek elhelyezése után maradt rést töltse ki valamilyen rajzzal. Beuthien rajzolt egy kisbabát, cuki pofival, ami az olvasók szívét hivatott meglágyítani. Azonban a lap igazgatója nem találta elég ütősnek a figurát.

Erre Beuthin megtartotta a szép arcvonásokat, de hosszú szempillával, ívelt szemöldökkel, hosszú copffal egészítette ki, és olyan formás női testet skiccelt neki, amitől kigúvadt az ember szeme. A kész figurát Lilli - re kersztelte, és az első megjelenésnél már sejtetni engedte, hogy milyen kalandokba fog keveredni: „Können Sie mir nicht Namen und Adresse dieses reichen und gutaussehenden Mannes sagen?“ (Nem tudja nekem megmondani a nevét és címét ennek a jóképű és gazdag férfinek?) Mielőtt bárki átkozni kezdené a karaktert, érdemes tudni róla, hogy titkárnőként dolgozott, és akkoriban a nőknek nem is igazán volt sok más választásuk. Lilli önálló hölgyként jelent meg, de a keresetéből nem jutott szórakozásra, ezért kezdett el pénzes hódolókra vadászni.

barbie-no-niegues_element75.jpg
A férfi olvasók imádták a gyönyörű, vicces, szexis dögöt, ahogyan a nők is, mert szabadszájúságával, eleganciájával, talpraesettségével azt a képet mutatta nekik, amilyenek lenni szerettek volna.

Egyik legnépszerűbb története szerint, a strandon bikiniben sétált, amikor megállította egy rendőr. Mivel akkortájt csak az egyrészes fürdőruhát engedélyezték, a biztos úr rápirított hősnőnkre, hogy tilos ilyen öltözetben megjelenni nyilvános helyen, mire Lilli azonnal visszakérdezett: „Zweiteilige Badeanzüge sind verboten? Na gut, welches Teil soll ich ausziehen?“ (A kétrészes fürdőruha tilos? Na jó, melyik részét vegyem le?)

Olyan népszerű lett, hogy 3 évvel később megjelent baba formájában a Hassel gyár termékeként, és hamarosan nem volt olyan háztartás, ahol ne lett volna legalább egy Lilli baba. Sőt, Lillit Európa számos országán át a Távol-keletig, mindenhol keresték és szerették. Még annak ellenére is, hogy leginkább mókás ajándéknak szánták - például legénybúcsúkra, és csak bárokban és traffikokban lehett megvásárolni.

Lilli-baba

a39003bdce1f372bf5608610dc2debce--barbie-vintage-lili.jpg

1958-ban Ruth Handler, amerikai családanya épp Európában nyaralt férjével, és gyermekeivel, amikor meglátott egy Lilli-babát. Megvette, és csodálkozva nézte, hogy kislánya, Barbara (akiről az amerikai változat a nevét kapta), milyen boldogan játszik vele. Ez a jelenet vezetett oda, hogy Kaliforniába hazatérvén, előadta egy korábbi ötletét a férjének - aki nem mellékesen a Mattel cégnél dolgozott - hogy lenne kereslet egy öltöztethető, felnőtt nőt formáló játékbabára. Az elméletet tett követte, és 2 év kemény harc után a Mattel megszerezte a Hasseltől a jogokat.

Egyébként a Lilli-képregény utolsó története 1961 január 5-én jelent meg.

lilliebarbie1-930x500.jpg
Végül egy olyan játék, ami szintén milliók szívét hódította meg, pedig olyan egyszerű, mint a bot.1943-ban Richard James haditengerészeti mérnök, a William Cramp and Sons hajógyár alkalmazásában, azt a feladatot kapta, hogy fejlesszen ki egy olyan eljárást, ami segít stabilizálni és támogatni a hajók mozgását a tengeren. Miközben a probléma megoldásán töprengett, véletlenül meglökött egy nagyobb méretű rúgót a polcon, ami aztán lomhán végig dübörgött néhány könyvön, majd az asztallapon keresztül egy cserép virágon, és végül megállapodott a padlón ugyanabban a pozícióban, amiről fent elindult.

Jamest teljesen lenyűgözte a látvány, és hazaérvén lelkesen mesélte a feleségének, Bettynek, hogy ha megtalálja a megfelelő keménységű és feszültségű acélt, sétálásra tudná bírni a rugót. Betty elsőre azt gondolta, hogy férje megbolondult, de miután James egy évvel később megmutatta neki a lépegető rugót, teljesen elámult. Bizalmát pedig az adta vissza teljesen, ahogy az utcabeli gyerekek reagáltak, amikor megmutatták nekik a darabot.

Richard James

richardjamesslinky_large.jpg
Betty nevet is adott a sétáló rugónak, “Slinky” - nek nevezte el, ami a karcsú és kecses jelentéssel egyaránt bír.

James egyszerű ám nagyszerű találmányát 1945-ben mutatta be a Gimbles áruházban, Philadelphiában, és az őrület elszabadult.

slinky-ad-19461-e1294876299556.jpeg
A Slinky népszerűsége azóta is töretlen, bár vannak időszakok, amikor kicsit felkapottabb, ahogyan ez történt a ‘90-es években is Magyarországon.

Személyszerint, nem csak azért imádtam (imádom), mert jó nézni, ahogy lesétál a lépcsőn, hanem mert tárolóeszközként is teljesít, és még stresszoldó hatással is bír, amikor az ember a két kezében tartva hintáztatja.

Források



VR-pornó - a jövő most kezdődik

Senki sem néz pornót - ez köztudott és nyilvánvaló -, ám mégis, ez a mostohán kezelt iparág a bevételeket tekintve az egyik legjobban jövedelmező terület.

Készült is néhány óvatos felmérés annak kapcsán, mely fajtáira lenne a legnagyobb igény, mely tartalmakra keresnek rá a hölgyek, illetve az urak. Az eredményekből természetesen nagy meglepetés nem született, hiszen a legkedveltebb kategóriák, a leszbikus, a MILF, illetve az amatőr és az édeshármas felállás lett.

Aztán, hogy mennyire megbízhatóak az eme kérdőívekre adott feleletek, más lapra tartozik, hiszen az ember még a névtelenség fala mögé bújva sem meri mindig felvállalni érdeklődésének tárgyát. Ezalatt nem az olyan eseteket értem, amelyekért joggal járna lincselés.

Vannak olyan témák, amelyek annak ellenére döntögetnek nézettségi rekordokat, hogy a kedvelői még szűk baráti körben sem mondanák el, mi az, amit a legszívesebben néznek.

Az ilyen tabunak számító fantáziák megvalósításához ad korlátlan teret a 3D, CGI és a VR technológia.

Az erotika rajzzal való ábrázolása természetesen közel sem újkeletű jelenség, de a 3 dimenziós filmek, és ezektől eggyel feljebb lépve a VR szemüvegkre tervezett videók, bizony meglehetősen újdonság számba mennek. S ami érdekes, hogy ennek a területnek - néhány kivételtől eltekintve -  a szokványos pornófilmektől egészen eltérő történet- és fantáziavilága van. Tehát nyugodtan engedd el a háziasszony kontra csőszerelő, vagy szobalány/tűzoltó vonalat!

maxresdefault.jpg

Az emberi természet egyik alapeleme a kíváncsiság, sokakat rabul ejt a megszokottól eltérő, újdonság varázsa. Egy tündérrel vagy más csodálatos meseszerű lénnyel való viszony, teljesen más, mint egy emberrel való együttlét. Mondani sem kell, hogy nem kifejezetten társasági téma, ha az ember szíve hevesebben dobog valamilyen kitalált lénnyel, szárnyas, hegyesfülű elffel, hatalmas trollal, akár élőhalotakkal, vagy démonokkal létesített intim viszony gondolatától.

Talán meglepődnél, ha egy közeli ismerősöd ilyen vallomással lepne meg, pedig a megértéshez sem kell messzire menni, elég az elmúlt években nagy sikert befutó vámpírtörténeteket elővenni, és máris világossá válik, miért lepte el a videómegosztókat a természetfeletti lényekkel tarkított, erotikus animációk sokasága. (Persze, ha a Twilight sorozattól nem olvadtál el, akkor meglehet, hogy a pornóváltozat sem fog lenyűgözni.)

81be616e727cc21bf1c6f70f4b429da2-d28xy4m.jpg
A 3D-és anyagok jó része, a nagy népszerűségnek örvendő számítógépes játékok karaktereire épül. A küldetések és harcok során néhányan elgondolkodtak azon, milyen szépen mutat egyik-másik harcos és főhős, így aztán nem csoda, hogy szinte minden játéknak meglett a pornóváltozata is. Az egyik legkeresettebb egyébként a Tomb Raiderből ismert Lara Croft figurája, aki ezekben a verziókban női báját bevetve rendezi le a kialakult konfliktusokat. Ez ugyanígy igaz a World of Warcraft-ra és más egyéb szerepjátékmintára épülő társaira is. Aki ilyen játékokon nőtt fel, talán érthető módon vonzódik az ezekből eredeztethető erotikus képekre.

Tomb Raider

elfmnim.jpg

WOW

2d51x.jpg

Gyermekkorunk legszebb meséi és rajzfilmjei sem kerülhették el a fent említett utat. Nem hiszem, hogy létezik olyan történet, amiben ne láttak volna fantáziát a pornóban gondolkodók. A mesebeli hercegnők és az őket megmentő bátor hősök ugyancsak felpiszkálták a nézők fantáziáját, akik tovább gondolták a történet végén elcsattanó szerelmes csókot.

Piroska és a Farkas, oké, itt azért rendesen kitolták a romantika határait...

1_216.jpg
A pornó - mint azt megtapasztalhattuk a videókazetták idején - szépen megpörgeti a VR technológia fejlődését is. Olyannyira, hogy ma már léteznek olyan oldalak, amelyek kifejezetten VR szemüvegre tervezett erotikus videókat kínálnak. Ezek jó része pedig nem kifejezetten szokványos értelemben vett szexfilm. Bármennyire furán hangzik, az újdonságok javarésze, megint csak a monster és fantázia lényekről szoló pornó irányában mutatnak nagyobb érdeklődést. A napjainkban elérhető legjobb szemüvegek már megtévesztően valós képeket jelenítenek meg, de úgy tűnik, még sem ez lesz az élmény csúcsa.


Bizony, akár a kedvenc hentai figuráddal is

waifu-sex-simulator-vr-1_0-5.jpg

Ha érdekel a nem is olyan távoli jövő pornóvilága, van rá remény, hogy bepillantást nyerj. Ugyanis a jelenlegi állás szerint, nem az a legnagyobb durranás, hogy közvetlen közelről nézheted a kékszínű, három mellű, fura lénnyel történő aktust, hanem az, hogy a technológiának hála, akár meg is érintheted őt.

Jelenleg az Abyss Creations nevű cégnél - akik elsősorban az intelligens szexrobotok készítésével foglalkoznak - van egy nagyon érdekes fejlesztés.

A cég egyik legújabb terméke a Harmony nevű applikáció, melyet a szexbabához kötve, annak 20 féle személyiség jegyből választva, sajátos karaktert lehet adni. Ha viszont VR rendszerhez kapcsolják, 3D-s avatar létrehozása is lehetséges.

Röviden-tömören összefoglalva, ez a dolog úgy működik, hogy VR szoftveren belül a felhasználók több tucat különböző környezet közül választhatnak, és testreszabhatják az olyan lehetőségeket, mint a fényerő és a környezeti hangok, így szinte korlátlan rugalmasságot nyújtva az általuk létrehozott virtuális világban megszerzett tapasztalatok kialakításához. Ez idáig rendben van, de ha minden jól megy, az is megvalósulni látszik, hogy a felhasználó ne csak látás és hallás révén érzékelje az általa megalkotott avatart.

nidalee-threesome-1-2d.jpg

Az Abyssnél jelenleg tesztelés alatt áll egy szoftver, ami a tapintás érzetét teszi lehetségessé. A tapintás érzetének kialakításához készített VR szoftvert kulcsfontosságú pontokon helyezik el egy szilikon testen, s az ezáltal kapott adatok révén képes a kézmozdulatok átvizsgálására a valós világban, amelyeket áthelyez a virtuális környezetbe, így tapinthatóvá válnak az ott lévő tárgyak, ezzel együtt a 3D-s avatar is.

Az Abyss vezetője, Matt McMullan szerint a tapintásérzettel összekapcsolt VR termékek piacon való megjelenéséig még várni kell, de az eredményekről időről időre tájékoztatást adnak a cég honlapján.

Bizony-bizony, hív a jövő! :)

images_1.jpeg

Források

Ez a dal most nem arról szól

A zene hozzátartozik az életünkhöz, felvidít, elgondolkodtat, kikapcsol. A legtöbb dal természetesen a szerelemről, a vágyakozás édes-keserű tüzéről, a viszonzatlan érzelmek keltette bánatról, és a párkapcsolatok örömeiről vagy éppen nehézségeiről szól. Pedig zenét írni mindenről lehet. A kriminológia és a dallamok világa első hallásra igencsak távol esik egymástól, pedig jó néhány időtálló slágert ihletett valamilyen bűncselekmény. Más zenészeket családi tragédia, vagy más szomorú esemény fakasztott dalra. Ezen számok háttértörténete nem mindig közismert, ettől függetlenül milliók hallották már, sőt akár kívülről fújják elejétől végig. A következő példák egyike sem szerelmes nóta, némelyik mégis igen népszerű esküvői nyitótánc zenévé vált, míg másokat nagy szakítások után hallgatnak rongyosra. Pedig ezen dalok egyike sem arról szól...

“Nekem már nem kell semmi,

Hagyjatok békén ennyi,

Nem kell levél, nem kell bélyeg,

Hagyjátok, hogy végre éljek! (...)” Nem kell semmi - Tankcsapda

Van az úgy, hogy egyszer csak ráébredsz: a sorsod merőben más irányba folydogál, mint ahogy fiatalkorodban eltervezted. Az álmaid romokban hevernek, csak néha, álmatlan éjszakákon kattog az agyad azon, mennyi minden történt egészen másképp, mint ahogy annak idején képzelted. A tetejébe pedig azt látod, hogy igazából rajtad kívül mindenki más rohadtul jól érzi magát, és az emberiség egésze -természetesen téged kivéve -  tobzódik a boldogságban. A fizetésed éhen halni sok, de megélhetésre kevés, mégis nap mint nap húzod az igát, mert nincs más választásod. Aztán szépen lassan megérlelődik benned az érzés, hogy itt és most elég.

Hasonló dolgokon mehetett keresztül az a postás, akinek története az egyik legnagyobb hazai rockbandát is a hangszerek elé ültette.

Tímár Zoltán Szekszárdon dolgozott. Egyik este elege lett a monotóniából, abból, hogy mindenki más bulizik, szórakozik, éli az életet, ő meg mást sem tesz, mint háztól házig hordja-viszi a küldeményeket. És a nyugdíjakat.

Egyetlen éjszaka alatt tervezte meg az egészet. Másnap reggel, 2002. június 24-én elindult munkába, mint mindig. A kézbesítendő tételek közül kiválogatta az ajánlott küldeményeket, mert nem akarta, hogy azok eltűnjenek, ha útközben eldobja valahol a postástáskát, így a fontos leveleket szépen visszahelyezte a szekrénybe.

Úgy akart élni, mint a nagyok, ha csak néhány napig is tart az egész.

Rendesen elindult a kijelölt körzetébe, kivitt néhány levelet, majd egyszerűen egy falnak támasztotta a biciklit, a kormányra akasztotta a táskát, magához vette az összes készpénzt, majd tökéletes nyugalommal a buszmegálló felé vette az irányt.

Amióta kikerült az iskolapadból - ahol épületasztalosnak tanult, nem ment nyaralni, így aztán az úticél nem lehetett kétséges: Balaton felé vette az irányt. Azt tervezte, hogy a tóparton tölt egy hetet, hangulatos éttermekben eszik, és minden szép dolgot megvesz magának, amit azelőtt sosem engedhetett meg. Így is tett: vett egy márkás sportcipőt, vendéglőkben evett, virágot vett a csinos pincérnőnek, és meglepte magát egy öreg autóval, ami reményei szerint a magyar tengerig vitte volna. Úgy gondolta, hogy ha szórakozott pár napot, a maradék pénzből vesz egy pisztolyt, és fejbe lövi magát.

A szerencse azonban nem szállt be mellé a kocsiba, Kaposvártól rossz irányba indult, és el sem jutott a Balatonig, mivel Sásd közelében nyakon ragadták a yardok.

Mikor később megkérdezték tőle, hogy megérte-e, a következőt válaszolta:

“Igen. (...) Kiderült, hogy akkor sem megyek semmire, ha pénzem van. Nincs tapasztalatom abban, hogy mit lehet a pénzzel csinálni. Szédelegtem az egyik helyről a másikra, és folyt ki a pénz a kezemből. Szendvicsre, sörre, automatára. Vettem mobiltelefont, de nem volt kit fölhívni. Drága cipőt, ami meleg, kényelmetlen és elbüdösíti a lábam. Elindultam a Balatonra, de máshol kötöttem ki. Ilyen az én formám.”

A szekszárdi postást 10 hónap szabadságvesztésre ítélték, 3 évre felfüggesztve. Vallomásában ezt nyilatkozta: “Csak egyszer igazán jól akartam érezni magam az életben.” Most őszintén: ki ne tudna azonosulni ezzel a gondolattal?

Zoltán esete megmozgatta a Tankcsapdát is, az ő történetéből született a Nem kell semmi című nagyszerű dal.

 

Ha valahol felcsendül Michael Jackson Billie Jean című örökzöldje, nem bírok magammal, azonnal énekelni (költői túlzás) kezdem. A dal születésének körülményeiről többféle teória is kering a levegőben, de Jackson életrajzírója, J. Randy Taraborelli, lerántotta róla a leplet.

Nem meglepő módon, a világhírű énekes számtalan levelet kapott a rajongóitól, és ezek között jócskán akadt olyan személy, aki teljesen elszakadt a valóságtól, ha az imádott sztárra gondolt.

Jacksont az egyik ilyen rajongójától konkrétan rémálmok gyötörték. A nő leveleket írt neki, de ezek nem szimplán szerelmes szavaktól nehéz irományok voltak, a nő azt állította, hogy ikrei közül az egyik, Michaeltől származik. Ha ez még nem adott volna idegességre okot, a nő a következő leveleiben már azzal fenyegetőzött, hogy végez saját magával, és a kisfiúval is. Sőt, felszólította az énekest, hogy ő is kövessen el öngyilkosságot, mert akkor talán következő életükben végre egymáséi lehetnek majd. (Persze, hogy ezt esetleg a másik fél nem óhajtja oly’ nagyon, az a nőnek tökéletesen mindegy volt.) A zaklatási ügynek az lett a vége, hogy a hölgy lánykérés helyett kényszergyógykezelést kapott egy pszichiátriai intézetben. Michael azonban nem felejtette el a kitartó rajongót, a lány képét kiakasztotta az ebédlője falára. Talán így már érthető, hogy a slágerben miért énekli azt: “Billie Jean is not my lover, She’s just a girl who claims that I am the one, But kid is not my son - Billy Jean nem az én szeretőm, Csak egy lány, aki állítja, hogy én vagyok az egyetlen, De a kissrác nem az én fiam.”

 

 

Ha már szóba került a szerelem: gyakran előfordul, hogy a gyönyörű dallamok miatt a hallgatók, esetleg a szöveg ellenére is a szerelem himnuszának kiáltanak ki egy adott szerzeményt. Így voltam ezzel én is, amikor a fülembe fészkelte magát Kimnovak Gyémánt című örökzöldje. Valahogy teljesen egyértelműnek tűnt, hogy egy féltve őrzött szerelemről szól. Pedig nem. Pribil György, az együttes fiatalon, tragikus autóbalesetben elhunyt gitáros-dalszövegírója, a nagyapja háborús emlékei alapján írta meg a szöveget, ami nem más, mint egy “szomorúsággal teli könyörgés”.

 

Eric Clapton a zenei élet megkerülhetetlen alakja, mindannyiunk legnagyobb szerencséjére legyen mondva. Azonban még az ilyen zsenikkel is előfordul olykor, hogy az általuk írt dalt teljesen más megvilágításba helyezik. Gyönyörű zenéje és megható szövege miatt a Tears in heaven című slágerét sokan szerelmes dalnak vélik, pedig egy borzasztó és szomorú családi tragédia áll a hátterében. Clapton kisfia, Conor, 4 évesen kizuhant egy New Yorki épület 53. emeletéről, és azonnal szörnyet halt. Az énekes ekkoriban dolgozott a Drog (Rush) című amerikai film zenéin, és jelezte kollégáinak, hogy szeretne egy dalban emléket állítani Conornak. Mivel a filmhez kellett még egy szám, hagyták neki. Az énekes a Tears in heaven-t amolyan terápiás jelleggel kezdte írni, de csupán az első versszakig jutott vele. Olyan mélyen érintette kisfia elvesztése, hogy képtelen volt folytatni. Helyette pályatársa, Will Jennings fejezte be a szerzeményt. A dal hihetetlenül szépre sikerült, így érthetően ma is a legjobbak között tartják számon. S valóban, ha a címről nem is ugrik be, amikor hallgatni kezded, körülbelül 3 másodperc után már dúdolod is. Clapton 2004-ben levette ezt a dalt koncertrepertoárjából, mert túlzottan fájó emlékeket ébresztett benne, hiszen a kisfiától kérdezi meg: “Would you know my name, If I saw you in heaven? - Vajon tudnád a nevem, ha találkoznánk a mennyekben?”

Tehát ez bármennyire is szép szám, nem egy esküvői nyitótáncos zene… 

Eric Clapton és kisfia, Conor

mqdefault-600x337.jpg

Források






 

Kézzel rajzolt világok

A mindent uraló számítástechnika elterjedése miatt, mostanság már nem-igen látni kézzel rajzolt mesét a mozikban. Persze érthető, hiszen így a munka egyszerűbb, gyorsabb és olcsóbb. Ennek ellenére, a régi rajzfilmekhez tartozott egy olyan hangulat, ami - szerintem - pótolhatatlan. Talán nem is lenne már rá igény, hiszen a CGI és hasonló technológiáknak köszönhetően korábban elképzelhetetlen magasságokba emelkedett az animációk minősége. Sokunk gyermekkorát határozták meg a hagyományos módon alkotott gyönyörű rajzfilmek, és úgy érzem, megérdemelnek egy kis megemlékezést ebben a rohanó világban.

Nem kell messzire menni, ha szívmelengető meséket keresünk, hiszen volt nekünk jó néhány kiváló rajzoló és tervező tehetségünk, akiknek megannyi csodaszép alkotást köszönhetünk. Közülük talán az egyik legismertebb, Dargay Attila akinek kezéből olyan klasszikusok kerültek ki, mint a Vili, a veréb, A hetedik testvér, vagy Vackor, az erdő hőse.

Ahogyan azt illik, a kezdet kezdetén szépen végigjárta a ranglétrát, ezzel megismerve a szakma legapróbb részleteit is. Amolyan mindenesként kezdte Macskássy Gyula műtermében, majd lassan bekerült a rajzolók közé, aztán tervezővé lépett elő, és 1957-től már rendezőként dolgozott. Előszeretettel nyúlt szépirodalmi művekhez, ahogy történt ez a Lúdas Matyi, a Szaffi és a Vuk esetében is.

Legnagyobb sikerét kétségkívül az 1981-ben bemutatott Vuk című rajzfilmnek köszönhette, ami a hazai mellett nemzetközi sikereket is megért. Fekete István azonos című regényéből először egy négy részes sorozat készült a Magyar Televízió számára. A csatorna kikötése az volt, hogy rövid, a műsoridő kereteire szabott részekből álljon. Dargay ezt úgy oldotta meg, hogy a történetet évszakokra bontotta, és ehhez a felosztáshoz igazították az eseményeket.

A Vuk talán az egyetlen olyan mese, ami nemsokkal azután, hogy a tévében végignézte az ország apraja-nagyja, még ugyanabban az évben a mozikban is óriási sikert aratott. Szinte mindenki ismerte a főcímdalt, és természetesen a történet sem szolgált meglepetéssel, mégis szinte az összes vetítés telt ház előtt zajlott.

A folytatás tervben volt, Dargay készített is néhány vázlatot a Kis csavargó című második részhez. A dolog ott bukott meg, hogy időközben a kisregények jogait Gát György szerezte meg, akinek nem jött be a forgatókönyv, ezért teljesen új történettel állt elő. Dargay azonban egyáltalán nem értett egyet az új verzió szellemiségével, nem akarta sem a nevét, sem az által teremtett figurákat hozzáadni. Így esett meg, hogy 2008-ban forgalomba került a Kis Vuk című animációs borzalom, ami ráadásul 1,4 millárd Ft-os költségvetést emésztett fel.

Karak, Szú és Vuk az első részből

 10-magyar-rajzfilm-amit-mindenkepp-ismerned-kel-4447.jpg

Ha érdekel milyen lett volna a Dargay Attila tervezte második rész, A kis csavargó vázlatjeleneteit itt megnézheted:

Visszakanyarodva a nagy kedvencekhez, Dargay Attila a Vuk sikere után már jóval szabadabban mozoghatott rendezés közben, s egyre-másra kerültek ki keze alól a jobbnál jobb rajzfilmek. 1984-ben rukkolt elő a Szaffi című egész estés mesével, ami szintén olyan alkotás lett, amit felnőttként is újra megnéz az ember.

Egyik érdekessége, hogy mivel az alapul szolgáló regény (Jókai Mór: A cigánybáró) feldolgozásánál néhány részletet meg kellett változtatni, Dargay ezt kihasználva beleszőtt egy családi történetet is a mesébe: a rendező egyszer azt nyilatkozta, hogy miután édesapja megszökött az orosz fogságból, egy cigány karaván mentette meg az életét. Ezután hálából - és mert jól érezte magát köztük - egy ideig velük maradt. Dargay úgy vélte, egyáltalán nem kizárt, hogy neki ott lett egy féltestvére. Lehetséges testvére tiszteletére vitte bele azt a vonalat a mesébe, hogy Jónást nem az édesanyja, hanem vándor cigányok nevelik fel.

Szaffi és Jónás

 szaffi--69581.jpg

Dargay Attila nevéhez nemcsak egész estés filmek, hanem sorozatok is kapcsolódnak, hiszen neki köszönhetjük például Pom-Pom meséit, és A nagy ho-ho-ho-horgász című klasszikust. Utóbbi főcímzenéje legalább akkora sikert futott be, mint maga a sorozat, hiszen a 100 Folk Celsius előadásában 1988-ban aranylemez lett.

Városbéli puhányok, nyavalyások, itt van nektek a sláger főcímdal, mégpedig a nyári változat :)

 Dargay Attila

 a-3729356-1394439814-7296_jpeg.jpg

Persze nem csak Dargay keze által születtek szórakoztató mesék. A Kérem a következőt!, a Vizipók-csodapók, a Mézga család mind-mind olyan klasszikusok, amik hozzátartoztak a gyermekkorunkhoz. Közülük van egy, aminek a háttértörténete is megér néhány bekezdést.

A Frakk, a macskák réme nem csak azért figyelemreméltó, mert az úgynevezett papírvágásos technikával készült, ami az egyik legbonyolultabb eljárás volt akkoriban, hanem azért is, mert a főhös kutya, Frakk, fajtáját tekintve, a Sors akaratából lett vizsla.

Ha még emlékeztek rá, a mesében úgy kerül Károly bácsihoz, hogy az öreg úr átveszi a barátságos vizslát egyik volt osztálytársától, aki külföldre költözik, ezért nem tud tovább gondoskodni az ebről.

Ez a valóságban úgy történt, hogy Bálint Ágnes, a mese forgatókönyvírójának veje, orvosként dolgozott az egyik kórházban. Egy napon éppen kint tartózkodott az udvaron, amikor egy kísérletezésre szánt vizslát hoztak az intézménybe. A kutyus borzasztó szomorú volt. A férfinek megesett a szíve a magára maradt, búsuló állaton. Megvásárolta 100 Ft-ért, és hazavitte magukhoz. Így esett, hogy a magyar fajták közül, épp a vizslára esett a választás.

 Frakk és a család

phpthumb_generated_thumbnail.jpg

Külföldre tekintve, ha rajzfilmekről van szó, nem lehet megkerülni Walt Disneyt sem. Az általa létrehozott stúdió egyértelműen az egyik legnagyobb volt a kézirajzolás idejében. A diadal az 1937-ben mozikba került Hófehérke és a hét törpe című klasszikussal indult, és a mai napig tart, igaz, az újak már számítógépes technikával készülnek.

Az utolsó, teljes egészében kézzel rajzolt meséjük nem más, mint az 1989-ben bemutatott Kis hableány. Ennél még egyáltalán nem alkalmazták a modernkori technológiákat, így a víz keltette bonyolult mozgásokat az animátoroknak saját maguknak kellett lemodellezniük.

Ariel rajzmodellje Alyssa Milano színésznő volt, aki a “száraz” jelenetek mellett, gyakran egész napokat töltött egy hatalmas akváriumban, hogy a rajzolók élethűen papírra vihessék a női test, és a hosszú haj víz alatti mozgását. Innen nézve, még inkább le a kalappal a készítők előtt!

Munka közben :)

52pmgoz.jpg

fy5x-vafjekqg8u533mmxcrtrza.jpg 

Ami a nyugatnak a Disney-világ, az keletnek az anime. Az “anime” Japánban azt a stílust fedi le, amelyben sajátos jegyekkel bíró karakterek élnek, a valóság és a fantázia vegyítéséből létrejött világokban. Rengeteg alága létezik, minden korosztály talál számára megfelelőt.

Japán a technikai fejlődésben az élvonalban jár, mégis, az egyik legszebb és legismertebb animéjük hagyományos módon készült el, holott akkortájt, a ‘90-es években már a Disney-stúdió sem vesződött a kézi rajzolással.

A Vadon hercegnője, eredeti címén Mononoke Hime, egy animációs történelmi fantasy dráma. Elsősorban felnőtteknek készült, ennek megfelelően a történet sem egyszerű - ellenben izgalmas és követhető. Ez a magávalragadó és elgondolkodtató mese, az ember és a természet viszonyáról szól, ahol mindegyik fél oldalán van némi igazság. Emellett pedig a mellékszálak is mind érdekesek és tanulságosak.

A készítők precizitásuknak köszönhetően olyan minőséget értek el, ami miatt őszintén meglepődtem, mikor megtudtam, hogy a 134 perces játékidő mindössze 5 percnyi számítógépes animációt tartalmaz. 144 000 celluloid képkockáját szabadkézzel, hagyományos módon rajzolták meg.

A film rendezője Hayao Miyazaki, még az 1970-es években vetette papírra az első vázlatot, de a tényleges munkát csak 1995-ben kezdték meg. A film végül 1997-ben került a mozikba, és szerte a világon nagy népszerűségnek örvendett.

Az Egyesült Államokban a Disney leányvállalata, a Miramax vásárolta meg a forgalmazási jogokat, és ők úgy döntöttek, hogy a filmet meg kéne vágni itt-ott. Hiszen az amerikai közönség számára emészthetőbbé kell tenni, és egyben a szokásos Disney-mesékre jellemző besorolást kell kapnia. Harvey Weinstein, a Miramax elnöke, megkereste Hayao Miyazakit, és magabiztosan előadta eme ötletüket. Erre Toshio Suzuki, a rajzfilm producere egy katanát, vagyis japán kardot küldött válaszul, egy két szavas üzenettel: “No cuts” (Nincs vágás) Hogy-hogy nem, ezek után a Vadon hercegnője teljes hosszában került az amerikai mozikba PG-13-as korosztályos besorolással. Ez azt jelentette, hogy csak 13 éven felülieknek, és szülői felügyelettel ajánlották.

Nálunk talán nem olyan népszerű a műfaj, de ezt a mesét mindenképpen érdemes egyszer megnézni.

A vadon hercegnője - Ashitaka herceg

64054cd4b0ad51805258486f2dba9ce2.jpg 

Hayao Miyazaki és Toshio Suzuki

 7491794.jpg

Talán ma már nem olyan menők, de néha nagyon jó elmerülni ezekben a kézzel rajzolt világokban :)

 Források

Gyermekkori defektusból különleges képesség

Az emberi lét nem egyszerű, de kemény munkával, szorgalommal, és persze nagy rakás szerencsével elérhetjük céljainkat. Ez az alapeset. Azonban olykor előfordulhatnak olyan tényezők, amelyek gyermekkorban nagyban hátráltathatják a fejlődést, megkeserítik a mindennapokat, és egészen más utakra vihetik az embert, mint ahogy eredetileg szerette volna. A rendellenességek általában számtalan nehézséget gördítenek a kiskölykök útjába, ha azonban valaki képes felülemelkedni a hibákon, és előnyt kovácsolni a hátrányából, akkor csodálatos dolgokat érhet el. Eredményei pedig különösen szépen csillognak majd annak fényében, hogy nem az első sorból indult az életben.

Keresztdominancia

Ez egy olyan idegrendszeri zavart jelent, ami rengeteg problémát okozhat az iskolás évek alatt. Nem túl ismert jelenség, épp ezért keveset hallani róla.

A stabil oldalhasználat 9 éves korra alakul ki, ekkorra dől el, hogy adott személy a jobb- vagy a baloldalát fogja előnyben részesíteni. Ha ez valamilyen okból elmarad, vagyis a gyermek felváltva használja a két oldalt -  pl. jobb kézzel ír, de bal lábbal rúgja a labdát - tanulási és szövegértési nehézségekhez, dadogáshoz, vagy a tájékozódó képesség elvesztéséhez vezethet. A rossz hír, hogy  9 éves kor után már nem lehet korrigálni, és felnőttként sem fogja tudni megmondani, hogy melyik a jobb oldal, és melyik a bal. A jó hír viszont, hogy a gyerekek általában jól viszonyulnak a nehézségekhez, idővel rájönnek miként tudják megoldania a rossz oldalhasználat okozta hátrányokat. Sőt, akár a javukra is fordíthatják.  

A legjobb példa erre Michelle Kwan műkorcsolyázó, aki kilencszeres amerikai bajnok, ötszörös világbajnok, valamint olimpiai ezüst- és bronzérmes. Pályafutása során, a régi pontozási rendszerben 57-szer kapta meg a bíróktól a legmagasabb pontszámot, amivel rekordot döntött. Nem csak azzal tűnt ki a tömegből, hogy szinte hangtalanul siklott a jégen - amihez rendkívül erős technikai tudás szükséges -, hanem azzal is, hogy a forgásokat mindkét irányba egyaránt stabilan meg tudta csinálni, amihez a keresztdominancia okozta zavar nagyban hozzájárult. Mivel nála nem alakult ki csak az egyik oldal felé irányuló erősség, kénytelen volt megtanulni mindkét oldalt tökéletesen, természetesen használni.

Michelle Kwan

 michelle_kwan_1992.jpg

 Diszgráfia

Agatha Christie az az író, akit senkinek sem kell bemutatni. A világ legnépszerűbb krimiszerzője, hihetetlen képzelőerővel, kikezdhetetlen logikával és elképesztő csavarokkal teletűzdelt izgalmas regényeivel, milliók szívébe lopta be magát. Olyannyira, hogy a Biblia és Shakespeare után az ő könyveit vették meg a legtöbben a világon (Hozzáteszem, hogy a két első helyezett azért néhány száz éves előnnyel bír vele szemben.) Ezek után nehéz elképzelni, hogy az írónő a diszgráfia nevű rendellenességgel küzdött. Ez a zavar igen hasonló a dixlesziához, és gyakran össze is tévesztik a kettőt.

A diszgráfiás írása kusza, rendezetlen, akár hullámzó vonalat is követhet. Előfordul, hogy egy betűt többféle formában ír le, és az is, hogy a hasonló betűket egyformának rajzolja. Írás közben gyakran kihagy egész szavakat, vagy a mondat végét, máskor egy-egy korábban hallott szótagot hirtelen beszúr. Másoláskor 2-3 betűnél többet nem képes megjegyezni, ezért gyakran lemarad. Ezen problémák miatt a diszgráfiás gyermekek orvosi igazolás mellett felmenthetőek az írásbeli számonkérések alól, és kézi írás helyett használhatnak valamilyen szövegszerkesztő programot.

Korunk egyik legnagyobb írónője ezt a defektust úgy orvosolta, hogy a történeteit tollbamondta, vagyis lediktálta. Természetesen, használt saját kézzel írott jegyzeteket is, azokon azonban borzasztó nehéz kiigazodni. Mindenesetre a diszgráfia nem akadályozta meg, hogy a világ egyik leghíresebb és legkeresettebb írójává váljon.

Agatha Christie

agatha-christie_2469854b-300x187.jpg

 Dadogás

A dadogás gyermekként és felnőttként egyaránt megkeseríti az érintettek életét, hiszen a beszédzavar azonnal észrevehető. A jól látható tünetek miatt a dadogástól szenvedő ember kerüli a társalgást, és az azzal együttjáró szégyenérzetet. Legjellemzőbbek a hangok, szavak ismétlése, vagy egyes hangok elnyújtása, a nehezebbek kerülése, illetve a hosszabb szünetek beiktatása beszéd közben. Gyakori még az izmok megfeszítése, és a grimaszolás, hiszen a dadogó ember ezzel próbálja könnyíteni a szavak megformálását. Gyermekkorban, helyes kezeléssel teljesen megszünthetető. Felnőttkorban már egyáltalán nem, vagy csak nagyon kis mértékben gyógyítható. Férfiaknál nagyobb számban fordul elő, mint nőknél, kiváltó okok között a gyermekkori traumákat, huzamosabb ideig fennállló feszültséget, egy hirtelen bekövetkezett nagy ijedtséget, beszédfejlődési zavart, érzékeny idegrendszert, vagy balkezes gyermek jobb kézre való átszoktatását szokták feltárni.

Ami viszont fontos: éneklés, szavalás és suttogás során a dadogás megszűnik. Tehát nem meglepő, hogy számos előadóművészt lehet találni, aki gyermekként ezzel a problémával küzdött, és legtöbbjüket pont ez indította el a színészi vagy énekesi pályán.

Köztudott, hogy James Earl Jones, aki mély, öblös hangját többek között Dart Vadernek is kölcsönözte, olyan erősen dadogott, hogy 5 éves korától kezdve egyszerűen nem szólalt meg. Önkéntes némaságából egyik középiskolai tanára vezette ki, aki felfedezte, hogy James gyönyörű verseket ír. Ezeket hétről hétre felolvastatta vele az egész osztály előtt, s ennek hatására a fiatal fiú fokozatosan megszabadult a dadogástól.

Bruce Willis gyermekként szintén elvesztette önbizalmát, mert akadozó beszéde miatt a többi gyerek a “Buck-Buck” gúnynevet ragasztotta rá. A megoldást számára is a művészet jelentette, hiszen a középiskolában a színpad világába menekült. Kiderült, hogy szavalás közben szépen, tisztán képes beszélni. A szereplés nem csak dadogásán segített, de az önbizalmát is visszaadta - mint azt mindannyian láthattuk :)

John Paul Larkin, vagy ismertebb nevén Scatman John egész életében súlyos dadogással küszködött. Annyira szégyellte, hogy alig beszélt mások előtt, ezzel pedig kiszorult a társasági életből. A magány ellen a zenélésben talált vigaszt, amiben igen tehetségesnek bizonyult, és hamarosan keresett zongorista lett belőle. 1996-ban így emlékezett vissza: “(...)a zongora beszélt helyettem… a hangszer mögé bújtam, mert féltem megszólalni." Egyszer egyik koncertjén megpróbálkozott az énekléssel is, ami akkora sikert aratott, hogy állótapssal ünnepelte a közönség. Ezután egy dán zenei ügynökség felkereste, de Larkin nem akarta elfogadni az ajánlatot, mert félt, ha bárhol meg kell szólalnia és rajongói meghallják dadogását, többé nem fogják ugyanolyan értékű művészként kezelni. Ebből a dillemmából felesége segítette ki, aki azt javasolta, hogy a dalaiban beszéljen a beszédhibájáról. Larkin meghallgatta a tanácsot, és ez adott ihletet legnagyobb slágeréhez a Scatman című számhoz, ami a nemzetközi ismertséget hozta el neki. Larkin különösen büszke volt rá, hogy a dal révén sok hasonló problémával küzdő gyereknek tudott vigaszt adni. Abban igaza lett, hogy az emberek megtudták, hogy erős dadogással küzd, hiszen az újságírók szerint “(...) alig fejez be mondatot anélkül, hogy ne ismételné meg a végét hat-hét alkalommal”, de ezzel együtt a világ egyik legnépszerűbb zenészévé vált.

James Earl Jones

 jamesearljones_1.jpg

 Bruce Willis

 74216fc6629cc04a10c280894094e208.jpg

 Scatman John - John Paul Larkin

 scatman_john.jpg

 Szinesztézia, vagyis az összeérzés

Ez azt jelenti, hogy az egyén összemossa a különféle érzékeket. Például a neveket színekben látja, vagy a hangokhoz ízeket kapcsol. Számos fajtája létezik, ennek ellenére csak kevesen vannak tisztában a jelentésével.

A szinesztéziások gyakran nehezen követhetően fejezik ki magukat. Ennek az az oka, hogy nekik a társítások segítenek adott dolog elképzelésében, és mivel meggyőződésük, hogy mindenki ugyanúgy látja a világot, mint ők, nem fűznek különösebb magyarázatot a mondandójukhoz. Épp ezért gyakran hagynak félbe történeteket, vagy egyáltalán nem osztanak meg néhány fontos információt. S talán nem okoz különösebb problémát, de gyermekkorban történhetnek furcsa dolgok.

Mivel jómagam az úgynevezett “megszemélyesítő” szinesztéziával kötöttem életre szóló barátságot, engedjétek meg, hogy egy saját példán keresztül szemléltessem ezt a problémát: amikor általánosban a számolás nagyszerű tudományával ismerkedtem, a négyzetrácsos füzetben a 45-öt külön írtam, vagyis egy négyzetbe került a 4-es, aztán egy üres négyzet, majd az 5-ös. A tanítónő megkérdezte, hogy miért nem írom egybe, mikor úgy kell? Erre naivan elmagyaráztam neki, hogy azért, mert ugye a 4-es egy félénk lány, az 5-ös viszont egy nagypofájú fiú, és szerintem nem férnének meg jól együtt. Pont ezért nem voltam hajlandó egybeírni a “65”-öt sem, merthogy a 6-os magánakvaló temészetű, komoly férfi, és az 5-ös folyton kiakasztja. Erre a roppant okos megoldásom az lett, hogy a 65 helyett valamilyen másik számot írtam le - s én persze tudtam, hogy ott valójában minek kéne szerepelnie, de rajtam kívül a világon senki másnak nem volt ez egyértelmű. Így talán érthető, miért nem kaptam pontot arra, hogy 62+10=75

A kezdeti nehézségek után szerencsére mindenkinek sikerült továbblépnie ezen a problémán, de azért egy kicsit beleégett a lelkembe, hogy sötét vagyok a számtanhoz, mivel a jegyeimen visszaköszönt, hogy - szerintem - bizonyos számjegyek nem bandáznak egymás közelében.

A szinesztéziát sok országban betegségként kezelik, holott nem az. Egyes feltevések szerint az agyban az adott területekhez tartozó idegsejtek keresztaktivitása okozza, és valószínűleg sokkal gyakoribb az előfordulása, mint azt ma feltételezik. Az a nézet is tartja magát, hogy a szinesztézia hajlamosít kreatív vagy művészeti tevékenységekre.

Vladimir Nabokov orosz író, akinek az Ada és a Lolita című regényeket köszönhetjük, köztudottan szinesztéta volt, amit egy-egy szereplőjére át is ruházott az írásaiban. Például a Baljós kanyar című könyvében, az egyik karakter a "lojalitás" szót, napsütötte arany villának látja.

Vladimir Nabokov

 vladimir-nabokov-2.jpg

Ha egy gyerek ilyen, vagy hasonló problémákkal küzd, nem szabad még jobban elszomorítani. Támogatni kell, ha szügség van rá segíteni, és minél többször elmondani neki, hogy ő talán más, mint a többi gyerek, de semmivel sem butább, vagy rosszabb.

Update: a Parlament 2017.05.30-án elfogadta azt a módosító törvényjavaslatot, amely megvonja a felmentés lehetőségét adott tantárgyból a tanulási nehézséggel küzdő gyermekektől. Azt egyelőre nem tudom, milyen defektus van a háttérben, hogy valakinek ilyen gondolat kippatanjon a fejéből, illetve, hogy erre "igen"-nel szavazzon, de amint megtalálom az okát, ígérem, írok róla egy posztot.

 

Scatman - Scatman John

 Források

Ők tudták, mi a jó nekünk

A ‘90-es évektől rengeteg hihetetlenül jó dolgot kaptunk. A jellegzetes öltözködésen és hajviseleten túl, a fantasztikus filmeken át, az első mobiltelefonok és a világháló megjelenéséig minden mély nyomot hagyott azokban, akik akkor élték a tinédzserkorukat. A zeneipart tekintve ugyancsak jól el voltunk eresztve akkoriban, hiszen a kemény rocktól kezdve a lazább stílusig, mindenki találhatott magának kedvére valót.

Ami azonban különösen érdekessé teszi ezt az időszakot, az a popzenei kavalkád, amit egyértelműen a fiú- és lánybandák uraltak. Ők több szempontból is irigylésre méltóak voltak, de ami nekem igazán megmaradt róluk az az, hogy nekik más zenészekkel ellentétben, soha nem kellett kilincselniük, lehetőségért könyörögniük, vagy lepaktálniuk az Ördöggel a sikerért cserébe. Szigorúan működő menedzsment állt mögöttük, akik a legelső pillanattól kezdve meghatározták és kidolgozták a dolgok menetét, az énekeseknek csupán fel kellett ülniük a szerencse hátára, és hagyni, hogy a világhír felé repítse őket.

Nekünk, lelkes hallgatóságnak, szintén nem maradt más dolgunk, mint befogadni amit elénk raktak. Ennyire egyszerű és nagyszerű dolga még egyszer nem lesz egyetlen generációnak sem :)

Azzal a csapattal szeretném kezdeni, akik ugyan nem tartoznak az összetákolt együttesek közé, de muszáj említést tenni róluk, hiszen az ő sikerükön felbuzdulva indult el az a gépezet, amiről tulajdonképpen írni szeretnék.

A formációt Donny Wahlberg, Danny Wood, Jordan Knight, Jonathan Knight, és Joey McIntyre alkották. A fiúk, akik rokoni és baráti kapcsolatban álltak egymással, 1984 körül Bostonban megalapították a New Kids On The Block nevű együttest. Ők még rendesen végigjárták a szamárlétra fokait, lemezkiadóknál próbálkoztak, és kisebb közönség előtt léptek fel, hogy nevük ismertté váljon.

1986-ban adták ki az első albumukat aztán szépen lassan, lépésről lépésre az egész világon népszerűvé váltak. 1990-ben született a Step by step című szerzemény, ami talán a legismertebb, legnépszerűbb daluk lett.

A lányok megőrültek értük, főleg az U.S.A-ban és Japánban, de Magyarországon is volt egy népes rajongótáboruk. S ha minden igaz, az egyetlen fiú banda, akikről rajzfilmsorozat is készült.

A New Kids indulásakor és szárnyalásakor még bőven óvodás/kisiskolás voltam, kicsit sem fogott meg a munkásságuk. Sokáig csak egy strófa maradt meg bennem azokból az időkből velük kapcsolatban, amit egy falra firkálva láttam valahol:“Szeretem a rappet, szeretem a rockot, Hülye, aki szereti a New Kids On The Blockot!”

Csak jóval később tűnt fel, hogy boy band létükre közel sem voltak olyan  - hogy is mondjam… - puhányak, mint az utánuk következők. Mindössze öt, énekelni és táncolni jól tudó, lelkes, és tehetséges fiatalember látható a klippekben. Mozgásukban és zenéjükben Michael Jackson azért itt-ott visszaköszön, de ennek ellenére képesek voltak valami egyedit mutatni.

A hatalmas sikereket végül lassú hanyatlás követte, 1991-től lefelé vezetett az útjuk. A csapat korábban arénákat töltött meg egy-egy koncert alkalmával, az utolsó évben már csak kisebb klubokban, színházakban léptek fel. A felbomláshoz az vezetett, hogy Jonathan pánikrohamoktól és szorongástól szenvedett, ezért 1994-ben kilépett az együttesből.

NKOTB - Step by step

Egyébként nemrégiben megint összeálltak, és új lemezzel rukkoltak elő. Így néznek ki manapság:

fuller-house-to-welcome-nkotb-in-season-2.jpg

A poszt témája pedig innen indul.

A NKOTB tagjai lelépésükkel hatalmas űrt hagytak maguk után. A rajongók imádnivaló srácok, a zeneipar pedig jól eladható, dalolászó együttes nélkül maradt.

Nigel Martin Smith, angol zenei producer gyorsan összerakta a hiányzó darabkákat. Nem bízta a véletlenre a dolgot, és azt sem óhajtotta kivárni, amíg bekopog az ajtaján egy komplett együttes, ezért aztán a kezdetektől fogva kezében tartotta az irányítást. 1990-ben hirdetés útján összeverbuválta a 19 éves Gery Barlowt, a 18 éves Mark Owent, a 21 éves Howard Donald-et, a 19 éves Jason Orange-t, és a 16 éves Robbie Williamst.

Nigel Martin Smith mindegyikükben talált valami használhatót: Gary jól énekelt, és emellett zongorázni is tudott, Robbie nagyszerűen kiegészítette Garyt a háttérben vokálozva, a többiek pedig ügyesen táncoltak. Ebből az egyvelegből lett a Take That nevű formáció, ami közvetlenül, és később az utána következő csapatok révén közvetett módon határozta meg tinilány körökben a ‘90-es évek férfiideálját . Gery volt a komoly, Howard és Jason a vagány, Robbie a vadóc, és Mark az érzékeny. Erre a tagolásra azért volt szükség, hogy minél nagyobb rajongói felületet lefedhessenek. Mivel a lányok sem egyformák, érdemes volt többféle zsánert felvillantani a nagyobb hatás érdekében. Ezt a receptet a későbbi bandák is átvették - hiszen bevált.

Take That

20.jpg

Nigel Martin Smith, aki megteremtette az együttest

nigel372.jpg

A jó alapokra már csak építeni kellett. Pontosan meghatározták, mit várnak a fiúktól, milyen zenét fognak előadni, külön tanácsadó foglalkozott az öltözködésükkel, és bizony tánckoreográfiájuk sem szívből jött. Szigorúan megszabták nekik azt is, mikor és miről nyilatkozhatnak, adott témával kapcsolatban mit mondhatnak. Sokáig tartotta magát a történet, miszerint a fiúk már régről ismerték egymást, amikor is úgy döntöttek, összeállnak. A mese aztán sokat lazult, a végére már az maradt, hogy oké, nem ismerték egymást azelőtt, de már a meghallgatáson összebarátkoztak...A rengeteg munka meghozta gyümölcsét, hiszen a Take That 1992-ben berobbant, és Európa után Amerikát is meghódította. 

A srácok egy ideig szépen engedelmeskedtek, becsülettel állták a sarat, aztán persze borult a rendszer, amikor Robbie Williams szinte hétről hétre egyre rosszabbul viselte a kötöttségeket. Folyamatosan szót kért a zene alakításával kapcsolatban (maradjon köztünk, de az idő őt igazolta), emellett drogproblémái is akadtak, végül 1995-ben kilépett az együttesből. Rá egy évre a Take That felbomlott.

2006-ban aztán újra összeálltak, és azóta is fellépnek, hol Williamsszel, hol nélküle.

Néha eszembe jutott, hogy ha nem erőltetik rájuk ezt a stílust, valami nagyon jót is alkothatott volna ez az öt srác. Amikor a Take That hasított, már én is jobban hegyeztem a fülem zenéket illetően, és bár abban a felállásban nem igazán kedveltem őket, nem lehetett figyelmen kívül hagyni ténykedésüket.

Take That - Back for good

 

 

Mivel a Take That szépen teljesített, az Egyesült Államokban is viszketést éreztek hasonló sláger- és profitgyáros együttesek létesítésére.

Lou Pearlman zenei producer úgy gondolta, hogy ami angol kollégájának bejött, azt ő is meg tudja csinálni. Hirdetést adott fel, amire özönlöttek a jelentkezők, közülük választotta ki a megfelelő személyeket. Természetesen a karaktereket már itt is előre megírták: Brian Littrell szólóénekes, ő volt a kedves, A.J. McLean hivatott a vagány szerepét betölteni, Kevin Richardson és Howard Dorough a két szerény, valamint az aduász, Nick Carter a helyes és aranyos. Négyen 17 és 24 év közöttiek voltak az együttes indulásakor, Carter azonban mindössze 15 évesen lépett a rivaldafénybe, ezzel sikerült az általános iskola felsőtagozatos lányok szívét is meghódítaniuk. Gondolom a korábbi fanatikus rajongók már a nevekből megfejtették, hogy a Backstreet Boysról van szó :)

1995-ben jelent meg első kislemezük, amivel azonnal az élvonalba kerültek. Nagy minőségi ugrást jelentett az TT-hez képest, hogy a BSB-ben mindenki tudott énekelni, ami hallatszik is a számaikon.  Természetesen ők sem ugrálhattak csak úgy kedvükre a színpadon, mivel  tánckoreográfus álmodta meg minden mozdulatukat. Öltözködési tanácsadó segítette rájuk a hófehér inget és öltönyt, és ők sem nyilatkoztak csak úgy bumm bele a világba, minden egyes szavukat szigorúan ellenőrizték. A gépezet jól működött, 1996-ban és 1997-ben mindenki őket akarta.

Nálunk a suliban, a kiscsajok higgadtan felosztották egymás között, hogy ha felnőnek, kinek melyik sráctól lesz gyereke. Azonban - szerencsére legyen mondva - pusztán a fiúkról való álmodozástól nem lehetett teherbe esni, így most nincs tele az ország Beksztrítbojsz vezetéknevű fiatalokkal.

A sikeren felbátorodva Pearlman újabb csapatot indított útjára, szinte azonnal a BSB befuttatása után. Ugyanazon sémát követve megalakult az N’Sync, szigorúan öt taggal: Nyugodt, Vagány, Aranyos, Kedves  és - mily’ meglepő - egy 15 éves Szívtipró, akit egyébként Justin Timberlake-nek hívtak. Énekeltek, táncoltak, hódítottak. Akit valami csoda folytán nem érintett meg a BSB-ből áradó vonzerő, az kapott helyettük egy kupac másik srácot, akikből lehetett válogatni, hogy kibe essen bele az ember lánya 12 és 18 éves kor között.

Lou Pearlman, az álomgyártó

294b2af6fd525899ebd3bab2622405c6_xl.jpg
Visszakanyarodva az alapcsapathoz, BSB-t már szívesen hallgattam, sőt, a klippeket is megnéztem, és tetszett amit láttam. Ebben mondjuk az is szerepet játszhatott, hogy közben öregedtem 1-2 évet, és pont beleestem a célközönség soraiba, s lám: a varázslat hatott :)

Backstreet Boys

o-backstreet-boys-570-396x318.jpg

A 2000-es évekre dicsőségük fénye ugyan megkopott, de a mai napig adnak ki új lemezeket, és aktívan koncerteznek.

Az első klipjükből érdemes megjegyezni a kirúgós lépéseket, mert azt utánuk még sok helyen láthattuk. A szám, amivel berobbantak:

Backstreet Boys - We’ ve got it goin’ on

A szakma persze hamar megvilágosodott, és ontani kezdte magából az összerakott fiúbandákat. Néha kicsit változtattak a felálláson, nem 5 tag szerepelt, hanem mondjuk csak 4, a vadabbak akár a jól bevált előre megszabott karaktereken is változtatni mertek. A legnagyobb újítást azonban Bob és Chris Herbert angol zenei menedzserek fejéből pattant ki, akiknek egyébként a Five nevű csapatot is köszönhetjük. Szóval, megint hirdetést adtak fel azzal, hogy énekelni és táncolni jól tudó fiatalokat keresnek - csakhogy lányokat!

1994-ben összeállt az együtes: három alaptagot hamar találtak, ők voltak Victoria Adams (20), Melanie Brown (19) és Melanie Chisholm (20). Gary Halliwell (22) és Emma Bunton (18) később csatlakozott a trióhoz - ugye a bűvös ötös szám itt is elegendhetetlen követelménynek minősült, s így megszületett a Spice Girls. 

Chris Herbert

cm7rdkrwiaamgpo.jpg

A lányokhoz már csak ki kellett találni a megfelelő zsánert, írni néhány fülbemászó számot, és 1996-ban megjelenhetett az első kislemezük. A lányoknak határozott sémát kellett követniük azt illetően, hogy milyen stílust képviselnek. Ez annyira jól sikerült, hogy egy magazin külön becenevet ragasztott rájuk: Mel B. - Scary Spice, Mel C. - Sporty Spice, Emma - Baby Spice, Geri - Ginger Spice, és Victoria - Posh Spice.

Azért azzal kapcsolatban vannak kételyeim, hogy mennyire szerették a rájuk erőltetett személyiséget, mert a mosolyuk nem volt mindig őszinte, de elég jól hozták amit kellett.

Elsősorban a férfiakat hivatottak elbájolni, amiért mindent bevetettek, például nem viseltek melltartót, de a lányok is rajongtak értük. A holdjáró cipőktől kezdve a melírozott frizurán át, a kötényruháig minden menőnek számított, amit SG tagokon látni lehetett.

spice_girls.jpg

Óriási sikerrel söpörtek végig a világon, könyvet írtak róluk, és még egy mozifilmet is leforgattak a szereplésükkel, ami természetesen róluk szólt. A Girl Powert végül az akasztotta meg, hogy 1998-ban Geri kilépett az együttesből. A Spice Girls maradék 4 tagja nélküle folytatta, de mindannyian próbálkoztak szólókarrierrel is. Olykor még összeállnak egy-egy koncert erejéig, és meg kell hagyni, még mindig jól mutatnak a színpadon :)

Spice Girls - Wannabe

 

 Így néznek ki manapság:

spice-girls-joined-fun-during-november-2007-annual.jpg

Kis hazánk sem maradt el az újhullámtól a ‘90 években, de mielőtt valaki azt hinné, hogy már megint leutánoztuk, amit nyugaton láttunk, az meg fog lepődni: Magyarországon a Manhattan nevű zenekar 1991-ben alakult egy jó menedzser és egyben zenész, Környei Attila keze alatt, és még ugyanebben az évben megjelent első lemezük is.

Amikor a Take That 1992-ben ismertté vált, nálunk már nagyban énekelt az első, külsősök által összehozott fiúbanda, sőt, ekkora már a második lemez dalaival szórakoztatták a nagyérdeműt. A Manhattan egyébként néhány változást is túlélve, közel 10 évig aratta a sikereket. A tagok: Vilmányi Gábor, Dobi Sándor, Nemcsók János, Varga Szabolcs

Környei Attila

a-2303949-1488281695-9768_jpeg.jpg

Manhattan együttes

1308210280_81.jpg

Manhattan - Rossz vagyok, de használható

Persze az Élet nem állt meg a Manhattan után sem, sorra alakultak itthon is a megszervezett zenekarok. Ebben vezető szerepet az Ámokfutók együttes alapítótagja, a magyar ember Lou Pearlman-je, Kozsó jeleskedett. Ő már érezhetően a jól bevált nyugati mintát követte, de nehezebb dolga volt, elvégre jóval sekélyebb vízből kellett kihalásznia a tehetségeket. Első nagy dobását 1997-ben láthattuk, amikor is 430 jelentkezőből válogatta ki a későbbi Shygys nevű csapat tagjait. S mivel a Shygys tulajdonképpen a BSB magyar megfelelője, a fiúk szépen hangzó magyar nevét lecserélték angolosabbra, így lett Csordás Leventéből J.D., Gajdos Attilából Julian, Ács Bálintból Martin, Gera Zoltánból Brandon, és Zákonyi Jánosból Zak.

Kozsó

t212_203.jpg

A tánc- és énektudásukra panasz nem lehetett, a számokat az előírt módon előadták, kitalált életükről lelkesen meséltek, de nem bírták sokáig a feszültséget, amit ez a helyzet teremtett. Például: a rajongók érdeklődésének fenntartása céljából, egy kis országban sokkal nehezebb elhitetni a közönséggel, hogy nincs barátnőd, amikor a szomszédtól kezdve a sarki pékig, mindenki tudja rólad, hogy de van...

Ők közel sem jöttek ki olyan jól saját producerükkel, mint a külföldi csapatok, egy évvel első sikereik után, különváltak Kozsótól, és igyekeztek a saját lábukra állni. A nagy kiugrás azonban nem sikerült, az együttes tagjai szétszéledtek, néha még itt-ott hallani róluk, de ez a formáció nem élt meg olyan szép utóéletet, mint amiről mintázták.

Shygys

 5_2.jpg

Lehet, hogy a Hello című szám klipjétől James Cameron szemöldöke is felszaladna, mivel eléggé hasonló módon érkeznek a fiúk a Földre, mint ahogy a Terminátor a filmekben, és az is  lehet lehet, hogy láttunk már éneklő srácokat fehér ingben ropni, de azért a kidolgozott felsőtestek látványa elvitték a hiányosságokat.

Shygys - Hello

Kozsó egyébként nem ült tétlenül a babérjain, még ugyanabban az évben, 1997-ben összehozott egy lánybandát is, Bestiák néven. Szakítva a bűvös ötös számmal, ez egy trió volt, a tagok pedig: Moór Bernadett, alias Bedhy, Papp Henriett, Honey, és Somorjai Ilona, Miss Bee. (Muszáj megjegyeznem, hogy szerintem a Detti, Heni, és Ili is pont olyan jó lett volna, de mindegy...)

Nagy története sajnos ennek a zenekarnak sem lett, a fiúkhoz hasonlóan ők is szakítottak a menedzsmenttel, és egyedül folytatták. Az együttes felbomlása után Honey kozmetikusnak és tánctanárnak állt, Bee és Bedhy még énekelnek.

Akárhogy is, a Bestiák volt olyan dögös és szerethető, mint a Spice Girls.

r-4820582-1376534434-8676_jpeg.jpg

Bestiák - Fáj még, ha néha felhívsz

Végül aztán ez a trend is lecsengett, de tagadni, hogy szép volt, egyszerűen nem lehet :)

Források

Foglalkozása: Playboy-nyuszi

A Playboy magazin az egyik legismertebb és legnagyobb példányszámban vásárolt havilap a világon. A márka neve egyet jelent az eleganciával, valamint a szabad és boldog életérzéssel. A nyuszis logót a lap első művészeti szerkesztője, Art Paul alkotta meg. Azért döntött a nyúl mellett, mert szerinte “humoros asszociációkat kelt a szexualitással kapcsolatban, ugyanakkor vidám és játékos”, tehát kellően lefedi mindazt, amit a lap közvetíteni szeretne.

Az újság tartalmaz érdekes olvasnivalót minden témában, interjúkat híres emberekkel, termékleírásokat autókról, karórákról, parfümökről, sőt novellákat ismert és kevésbé ismert íróktól. Ezeken felül pedig a centerfold oldalakon látható ízléses aktfotókat gyönyörű nőkről.

A magazin hat évtizedes működésének hála, évről évre nyomon követhető a szépségideál változása. Nem csak az éppen divatos frizurának és sminknek állít emléket ez a sorozat, de a képeket nézve az is szembeötlő, hogy a ‘90-es évek előtt a modellek mennyivel természetesebbnek hatottak. Plasztikai műtéteknek vagy fotómanipulációnak nyomát sem lehet látni rajtuk.

A másik érdekesség a képeket nézve, hogy ugyan híres-neves színész- és énekesnőket jó ideig nem sikerült vetkőzésre csábítania a magazinnak, számtalan, semmiből jött szépséget talált, akik viszont hajlandóak voltak megszabadulni a ruháiktól. Az üzlet pedig oda-vissza működött, mert sok lány a csokornyakkendős nyúlnak köszönhette későbbi hírnevét.

A magazint már az indulást követően ismerte mindenki, mindenhol beszéltek róla, megjelent filmekben, sorozatokban egyaránt, és szépen lassan Európában, Dél-Amerikában, és a Távol-Keleten is elterjedt. Hugh Hefner, a Playboy Birodalom alapítója kikötötte, hogy csak úgynevezett szoft-pornó képek jelenhetnek meg a centerfold oldalon. Az idő őt igazolta, mert a Playboy az egyik legnépszerűbb újsággá nőtte ki magát. Szerencsét hozott a nyuszi-logó, és nyilván a rengeteg nyuszi-lány is, akik felpörgették a keresletet.

Különösen nagy köszönet illette a legelső címlap- és centerfoldmodelt, Marilyn Monroet. Az újság fedőlapján egyébként rengeteg híresség megfordult, hiszen az nem feltétlenül tartalmaz meztelenséget. Ezzel szemben a centerfoldmodel ruha nélkül mutatja meg bájait. Hugh Hefnerre akkora hatást gyakorolt a szőke szépség, hogy az öregúr meghagyta végrendeletében: halálát követően földi maradványait Marilyn mellé helyezzék örök nyugovóra.

1953. Miss December - Marilyn Monroe

11023267025_cf077246e2_b.jpg

1954-ben szépen fogyott a lap, népszerűsége nőttön nőtt. 1955 januárjában pedig feltűnt egy fekete hajú szívrabló, aki első ránézésre ugyanolyan bájos lánynak tűnt, mint bárki más, csakhogy a lelkében lángoló tűz némileg eltérő lánggal égett, mint az akkoriban megszokott volt.

Betty Page személyében tisztelhetjük az első hölgyet, aki nyíltan felvállalta, hogy az erotika “bondage” vagyis, kötözős-kényszerítős vonalához húz. Rendkívül fotogén arca és a képeken is átható dögös kisugárzása miatt megkapta a “The queen of the pinups”, vagyis a “A címlapok királynője” címet.

1955. Miss January - Betty Page

Betty Page a Playboyban...

204264_main.jpg

204267_main.jpg

...és kedvenc hobbiját űzve

97b7904bff4533ea5b8f2e40efc2ce58.jpg

1957-ben újabb híres színésznőt sikerült a kamerák elé csábítani vetkőzés céljából. Ő nem volt más, mint a kor egyik ünnepelt szexszimbóluma, Jayne Mansfield. Az ideálnak megfelelően szőke, karcsú, dúskeblű, kacér pillantású démon, és a fotózáskor egyébként már kisgyermekes anyuka.

Jayne után is számos színésznő megfordult a magazin címlapján, de azért, hogy centerfold fotón is megmutassák bájaikat, több mint két évtizednek kellett eltelnie.

1957. Miss February - Jayne Mansfield

centerfold-pm195502a1-01-lrg.jpg
A következő érdekes esemény az újság életében 1960-ban esett meg. Ekkor sikerült elérnie egy modellnek, hogy a lap történetében először elnyerhesse a “Playmate of the year”, vagy is az Év playmate-je titulust.

1960. Miss December, The first playmate of the year - Ellen Stratton

38e673e6d44240b9bbfc4cbcda186264.jpg
-fjxvzscwqbahocpujon3tl72ejkfbmt4t8yenimkbvvk0ktmf0xjctabnaljim9.jpeg
1969 újabb mérföldkövet jelentett, ugyanis ekkor pózolt először a Playboy centerfold oldalán feketebőrű modell.

1969. Miss October - Jean Bell

jean_10.jpg

jeanbellc05.jpg

1974 különösebb újdonságot nem hozott, de érdekességképpen meg lehet nézni az alábbi képet, amin Marilyn Lang az 1975-ös év playmate-je szerepel. Az ilyen beállításokért és szép kidolgozásért kedvelik olyan sokan a magazint.

1974. Miss May és PMOY 1975 - Marilyn Lang

3.jpg

A Playboyra jellemző, hogy mindig keresi a különleges szépségeket. Akiben van valami plusz, nagyobb eséllyel kerül a nyuszis lap oldalaira. Debra Jo Fondren nem csak szép arcával és formás alakjával hívta fel magára a figyelmet, hanem elképesztő hajzuhatagával is. Olyan gyönyörű sörénnyel áldotta meg a Sors, amiről sokunk csak álmodozhat. Talán érthető, hogy minden különösebb hajcihő nélkül lett 1978-ban az év playmate-je.

1977. Miss October, 1978 PMOY - Debra Jo Fondren

tumblr_o8uha6hqqv1tetnf6o3_1280.jpg
d55597df24a0d6b334c20fb934df3a7f.jpg

1983-ban megtörtént az, ami 25 éve nem sikerült a magazin szerkesztőinek: újra színésznőt tisztelhettek a centerfold oldalon. Kim Basinger már régóta keresett modellként dolgozott, és neve nem volt ismeretlen filmes körökben sem, hiszen túl volt már néhány kisebb szerepen, de a nagy áttörés váratott magára. Kim úgy gondolta, hogy a Playboyban történő szereplés jót fog tenni a karrierjének, és igaza lett: nem sokkal utána megkapta az egyik Bond-lány szerepét  Sean Connery oldalán.

1983. Miss February - Kim Basinger

c7703ff3cd06496ddaeb691c0e8e6ee9--kim-basinger-playboy.jpg
images.jpeg
1989 újabb történelmi eseményt tartogatott a magazin kedvelőinek: ekkor szerepelt a centerfold oldalon Renee Tenison, aki 1990-ben elnyerte a PMOY címet. Ezzel ő lett az első afro-amerikai származású Év Playmate-je cím birtokosa.

1989. Miss November, PMOY 1990 - Renee Tenison

reneetenison_4.jpg
playboy-playmates4_big.jpg

1990 szintén egy új korszakot nyitott, abban az értelemben, hogy Pamela Anderson ekkor szerepelt először a centerfold oldalon. 1989. októberében ő pózolt a címlapon, de akkor még nem vetkőzött le. ‘90-től azonban még 9 alkalommal vendégeskedett a magazin oldalain valamilyen formában. Persze általában ruha nélkül. S ahogy az évek teltek, sajnos egyre inkább átplasztikázva.

 

1990. Miss February - Pamela Anderson

il_570xn_710456737_970b.jpg
76c84582-a9a4-11e5-952f-3e38d67d93df.jpg

A rákövetkező hónapban újabb nagy név tűnt fel a címlapon, de szerencsére (vagy sajnos - ezt mindenki maga dönti el) nem vált meg a ruháitól: Donald Trump, az U.S.A. jelenlegi elnöke.

1990 márciusában Brandi Brandt modell mellett nézett igézően a kamerába.

trump-playboy-cover.jpg
1992 decemberében Kim Basinger nyomdokain haladva újabb filmsztár szerepelt a centerfold oldalon: Sharon Stone gondolta úgy, hogy eljött a vetkőzés ideje.

1992. Miss December - Sharon Stone

da05b457dcde4d2284ed7a02dfbd8fb5.jpg

1999-ben az Ördög ügyvédje és A rém című nagysikerű filmek hősnője, Charlize Theron kápráztatta el szépségével a magazin olvasóit.

1999. Miss May - Charlize Theron

charlize-theron-nude.jpg

Ekkora már egyáltalán nem volt ciki vállalni a nyuszis magazin felkérését centerfold oldalra, olyannyira nem, hogy szinte sértődésre adott okot, ha egy-egy modell vagy színésznő esetleg nem kapott ilyen irányú megkeresést. Így történhetett, hogy még topmodellek is ledobták a textilt a nagyhatalmú nyúl előtt, ha úgy hozta az élet.

1999. Miss December - Naomi Campbell

screen-shot-2015-06-25-at-4_56_47-pm1-535x535.png

A végére pedig: kis hazánk is büszkélkedhet Playboy-nyuszival: Mihalik Enikő 2016-ban nyerte el a megtisztelő Miss December címet.

tumblr_oi535pw1gh1s58ua1o1_500.jpg

A lista szubjektív, saját szempontok és ízlésvilág alapján, valamint a teljesség igénye nélkül készült.

Források

Hagyd rá, hiszen csak gyerek!

Felnőtt fejjel gyakran hajlamosak vagyunk legyinteni, ha a gyerekek hajmeresztő történetekkel állnak elő, vagy ha nagy ötletektől bezsongva, váltig állítják, hogy tudnak valamit, amit mi nem. Pedig olykor nem árt félszemmel figyelni a csemetéket, mert előfordul, hogy nem a levegőbe beszélnek. Ha szabad kezet kapnak, visszaadhatják a mesékbe vetett hitet, lekörözhetik a legnagyobb tudós elméket, vagy éppen találmányaikkal emberek millióinak életét könnyíthetik meg.

A Cottingley-i tündérek

1917. júliusában az akkor 16 éves Elsie Wright és 11 éves Frances Griffiths unokatestvérek, és legjobb barátnők, kölcsönkérték Elsie apjának fényképezőgépét azzal az indokkal, hogy lefotózzák a közeli erdőben lakó tündéreket, akikkel sikerült barátságot kötniük. Arthur, az apuka jót nevetett a lányok ötletén, és készséggel átadta nekik a masinát, hadd szórakozzanak a gyerekek.

Amikor aznap este előhívta a fotót, döbbenten vett észre rajta néhány furcsa alakot. Apró emberi figurákat látott, hátukon szárnyakkal. A férfi nem jutott szóhoz, de a mellette álló Elsie magabiztosan és nyugodtan elmagyarázta neki, hogy ezekről a tündérekről beszéltek. Édesapja természetesen nem vette be a magyarázatot, meg volt róla győződve, hogy a lányok lóvá akarják őt tenni, ezért félretette a képet, és nem foglalkozott vele tovább.

tunder.jpg

Két hónappal később megint csak kölcsön kérték a fényképezőgépet, és a nyakukba vették a vidéket. Este a kép előhívásakor Arthurnak a hideg futkározott a hátán: a képen Elsie ült a fűben, és egy törpét próbált magához csalogatni a kezével. A férfi most már igazán dühös lett, mert biztosra vette, hogy a két fruska a bolondját járatja vele. Mérgében eltiltotta a lányokat a fotózástól.

cotting4.jpg

Csakhogy a történtek nem igazán hagyták nyugodni. Feleségével, Pollyval átkutatták a lányok szobáját, az udvart és a kis erdőt a csalásra utaló bizonyítékok után kutatva, de nem találtak semmilyen gyanús dolgot. A fényképeket megmutatták a szomszédoknak is, hátha valaki tudja a megoldást. Néhányan hittek a képek valódiságának, mások tagadták azt, de mivel senki sem tudott okosat mondani a felvételek kapcsán, a jelenség köré egyre nagyobb misztikum szövődött.

Polly rendszeresen részt vett a Teozófiai Társaság gyűlésein, ahol körbeadta a fotókat. Mivel a teozófia egy spirituális és buddhista tanokra épülő, tudományos színezetű vallási irányzat, a tagok között valóságos eufóriát váltott ki a képek látványa, hiszen a többség végre bizonyítékot kapott a természetfeletti világ létezésére. Elkérték a negatívokat Pollytól, feljavították, és elemezgetni kezdték. Akkoriban 3 féleképpen lehetett fotókat hamisítani: montázzsal, kollázzsal vagy frottázzsal, de ezekre utaló nyomokat nem találtak, így azokat valósnak minősítették.

A legenda terjedéséhez nagyban hozzájárult az ismert angol író, Arthur Conan Doyle lelkesedése is, aki egy magazinnak írt karácsonyi cikkében elmesélte a lányok tündérekkel való találkozásának csodálatos történetét. A lapot pillanatok alatt elkapkodták az újságárusoknál, és nemsokára mindenhol a mesebeli esetről beszéltek.

Közben Edward Gardner, a Teozófiai Társaság vezetője  elutazott Cottengleybe, hogy a lányoknak ajándékozzon egy komoly kamerát, azzal a kéréssel - ha van rá mód -, készítsenek még néhány képet a tündérekről. Elsie és Frances készséggel teljesítették a kívánságát, hamarosan újabb három képpel álltak elő. A sorban szám szerint 3. és 4. képről csacsogva meséltek: milyen ruhákat viseltek a tündérek, hányféle színben pompázott a szárnyuk, de az ötödikről nem mondtak semmit.

Elsie az egyik tündérrel, aki egy kis csokorral kedveskedik a lánynak

cotting6.jpg
Frances egy ugra-bugráló tündérrel, aki folyton meg akarja érinteni a kislány orrát, ő azonban elrántja a fejét. Ettől kicsit elmosódott az alakja.

cotting5.jpg
Az ötödik képen csak a tündérek láthatóak, amint egy fűcsomó közepén napfürdőznek. Erről a képről nem mondtak semmit a lányok.

cotting7.jpg

A fényképek megjelenésüket követően azonnal az érdeklődés középpontjába kerültek. Legalább annyian hittek a valódiságukban ahányan blamázsnak tartották, de megcáfolni vagy megmagyarázni a szkeptikusok sem tudták. Holott felvetődött nem egy olyan kérdés, amire a tündéreket állítólag jól ismerő fotósok sem ismerték a választ. Például: az első négy képen a tündérek öltözéke és hajviselete feltünően követi a divatot. Az utolsót kivéve az alakok olyanok, mintha papírból vágták volna ki őket. A második képen, miért olyan rendellenesen hosszú Elsie keze? Pro és kontra, a vitát nem lehetett eldönteni, az emberek egyik fele fanyalgott és ellenkezett, a másik fele boldogan vetette tudomásul, hogy tündérek igen is léteznek.

64 éven át tartotta magát a legenda, míg végül 1981-ben Elsie Wright fellebentette a fátylat a talányról: egyszerű tréfának szánták az egészet, ő maga rajzolta a figurákat, ollóval körbevágta, aztán az erdőben vékony cérnaszálakra fűzték, és ágakra, gallyakra akasztották őket. S itt volt a megoldás kulcsa: a régi kamerákkal készített képeken kivehetetlenek voltak olyan apróságok, mint egy haj-vagy cérnaszál, ezért nem találta senki az árulkodó jeleket.

Azonban a végén azt is kibökte, hogy az ötödik és egyben utolsó képhez semmi közük. Véletlenül sütötték el a kamerát a fűcsomó felett, mert hirtelen valami mozgásra lettek figyelmesek. Az előhívást követően ők is legalább annyira elképedtek, mint mindenki más.

Aztán hogy az utolsó kép legendája igaz, vagy Elsie ezt egy utolsó nagy tréfának szánta, nem tudni. Éppenséggel lehet egy akaratlan dupla exponálás eredménye, vagy - emberek: el kell fogadnunk, hogy tündérek bizony léteznek! ;)

A világ legokosabb gyereke

Az emberiség szerencséjére legyen mondva, meg  vagyunk áldva jó néhány zsenivel. Az átlag feletti intelligenciahányados valóban csodálatra méltó, és egy kisgyermeknél látva különösen ámulatba ejtő.

Élt egy ember a XX. században, akinek képességei előtt a legnagyobb tudósok is meghajoltak, neve mégis feledésbe merült, érdemeiről alig beszélnek. A korabeli sajtótámadások, az irigy és féltékeny társak mellett, valamennyire a szülei is hozzájárultak ahhoz, hogy egyre inkább elszigetelődjön a világtól.

William James Siddis  1898.04.01-jén született New Yorkban, orosz bevándorló szülők gyermekeként. Szülei sem voltak éppen együgyűek, mert mindketten kitüntetéssel végezték el az egyetemet. Okkal bíztak benne, hogy gyermekeiknek megfelelő környezetet biztosíthatnak a gyors fejlődésre, de William fiuk képességeire nem voltak felkészülve.

A kisfiú egy éves korára már helyesen betűzte a szavakat - ez még talán elment volna. Három évesen gépelni tudott - talán még ez sem lett volna túlzottan kirívó.

Azonban hat éves korára az angol mellett megtanult oroszul, franciául, németül, latinul, héberül, törökül és örményül. Ugyanekkor mindössze 8 hónap alatt elvégezte a gimnáziumot. Nyolc évesen saját nyelvet alkotott, aminek a Vendergoot nevet adta, átfogó nyelvtani szabályzattal, és teljes szókészlettel.

4b371bfc92bd55635941a6a85aa7242c.jpg

Kilenc évesen felvételt nyert a Harvard egyetemre, de ilyen fiatalon az egyetem vezetése nem támogatta a beiratását, hiába kardoskodott mellette az édesapja. 1909-ben, 11 éves korában kezdte el a képzést, és még így is a legfiatalabb elsőévesként tartják számon. Ott volt a helye ez kétségtelen, hiszen a négydimenziós testekről tartott előadást a Harvard Matematical Club tagjai előtt. 16 évesen "Summa cum laude" minősítéssel vette át a diplomáját. Ekkorra körülbelül 40 idegen nyelvet ismert, és ha kellett, szinkrontolmácsként fordított is egyikről a másikra.

Mint a legtöbb zseninek, neki is beilleszkedési nehézségei akadtak, nem volt túl népszerű a társai körében. Csak kevesek, és ők is nagy nehezen tudták követni a vele való társalgást, Sidis pedig csak olyan dolgokon volt hajlandó gondolkodni, amelyek megoldása kihívást jelentett számára. Tehát a mindennapi témákkal, és szokásos társadalmi történésekkel nem lehetett lekötni.

A média természetesen egyetlen alkalmat sem hagyott ki, ha a különc ifjú zseniről tudósíthatott. Meséltek róla jót is rosszat is, gyakran feltupírozva amúgy is elképesztő tehetségét, szavait általában kifordítva adták vissza, mindenfélét belemagyarázva. A lényeg, hogy nem sikerült túl jó képet festeniük a csodagyerekről.

Népszerűtlensége odáig fajult, hogy néhány egyetemi hallgató megverte. Az incidenst követően, szülei sürgősen állást szereztek neki a Houstoni Egyetem Természettudományi Karán, így 17 évesen, matematika szakon tanársegédként kezdett dolgozni. Csupán 1 évig bírta, aztán felmondott. Nem a tudásával volt a baj, hiszen írt egy könyvet az euklideszi geometriáról görög nyelven, hanem azzal, hogy sokkal fiatalabb volt a tanítványainál, és ez gyakran konfliktusokhoz vezetett.

Tanítás helyett inkább a tanulást választotta, és beiratkozott a Harvard jogi karára. Ezt végül nem fejezte be, utolsó évben, a diploma megszerzése előtt otthagyta.

Még ugyanebben az évben részt vett egy bostoni háború ellenes tüntetésen, ahol garázdaság miatt letartóztatták, és 18 havi börtönbüntetésre ítélték. Az újságok címlapon hozták le a hírt, miszerint a csodagyerek teljesen kifordult magából. Csak apja közbenjárására sikerült megúsznia a sittet, de szülei nem engedték el magát a büntetést: 2 évre gyógykezelés céljából először egy New Hampsihre-i, majd egy kaliforniai szanatóriumba dugták, s kérték elmegyógyintézeti kezelését is. Mindezt annak reményében, hogy így majd kiveri fejéből a lázadó gondolatokat.

Tulajdonképpen csak annyit értek el az egésszel, hogy Sidis végképp elvesztette szüleibe vetett bizalmát, és az egész világot ellenségének érezte. Miután végre kiengedték, semmi más vágya nem maradt, csak hogy eltűnhessen a kíváncsi szemek elől. Büntetett előélete miatt egyébként sem vállalhatott egyetemi állást, így más megélhetési forrás után kellett néznie.

20 évesesen, egy diplomával a zsebében, számtalan idegennyelvvel a fejében, magasan az átlagos feletti intelligencia hányadossal, és egy év tanársegédi tapasztalattal, lelkileg teljesen kiégve került az utcára. Mindenféle munkát elvállalt, apró-cseprő feladatokat végzett el a környéken, a legalantasabbaktól sem riadt vissza, közben pedig szüleivel fokozatosan megszakított minden kapcsolatot.

Néha folyóiratokba publikált, szűk baráti körében előadásokat tartott az amerikai történelemről, - arról, ahogy szerinte történt -, és ezek mellett szenvedélyesen gyűjtötte a villamosjegyeket.

Borzasztóan zavarta, hogy a sajtó olyan sokat foglalkozott vele, úgy érezte, teljesen elvesztette a privát szféráját. A bulvárlapok időről időre felvetették a témát, hogy mivé vált a szép reményű agytröszt. Sidis ezért 1940-ben pert indított. A bíró végig szimpatizált vele, egyetértett abban, hogy a média lejárató kampányának köszönhetően rengeteg megvetés, lenézés és gúny irányult személye ellen, de a törvények szerint Sidis nem kérhette magánélete sajtótól való teljes immunitásának kimondását. Az indokolás szerint, mint közszereplő, el kell viselnie az ismertséggel járó negatív következményeket is.

Sidis ezekután még visszahúzódobb és zárkózottab lett. Nem foglalkozott többé a tudományokkal és nem ment emberek közé, csak amikor muszáj volt. Végül a XX. század egyik legnagyobb elméje 1944-ben, 46 éves korában agyvérzés következtében hunyt el.

William James Siddis

3a9f923b9bb4dd02a6d98053edef5fb8.jpg

A vak kisfiú, aki “megtanította” írni és olvasni vak társait

Louis Braille 1809. január 4-én született egy Párizs melletti kisvárosban. Gyakran játszott szülei körül, miközben ők dolgoztak. Egyszer játék közben, véletlenül megbökte magát egy varrótűvel. A kis balesetnek nem tulajdonítottak nagy jelentőséget, de a seb idővel elfertőződött, és a kisfiú elvesztette a szeme világát.

Louis a fogyatékosság ellenére mindig jól feltalálta magát, eszes, kreatív gyereknek tartották, és rendkívül tehetségesnek bizonyult a zenét illetően is.Bentlakásos iskolában tanult, amit kifejezetten a vak és gyengénlátó gyerekeknek tartottak fent. Az intézmény felszereltsége azonban messze alulmúlta a szükséges szintet: sem higiénia szempontjából, sem a tankönyvek minőségét tekintve nem volt alkalmas arra, hogy gyerekeket tanítsanak.

A könyvekbe egyszerre többféle oktatási anyagot zsúfoltak össze, az akkoriban használatos Haüy-féle jelrendszerrel, ami önmagában is elég komplikált volt. Mivel azonban azt maga az intézmény vezetője találta ki, nem lehetett tőle eltérni. Így a tananyag nehezen értelmezhetővé vált, amit tovább nehezített, hogy a diákok nem kaptak lehetőséget írás tanulásra, és matematika képzésre sem.

1821-ben Charles Barbier, a francia hadsereg kapitánya meglátogatta az iskolát, ahol bemutatta saját fejlesztésű kódrendszerét. Elviekben ezt a katonák használták volna, hogy éjszaka, fény nélkül és csendben is tudjanak egymással kommunikálni. Az ötlet kiválónak bizonyult, hiszen csak 12 pontot kellett használni, és a megfelelő módon variálni, ám a katonák jó része nem értette az egészet.

Louis ekkor 15 éves volt, és lenyűgözve hallgatta a jelrendszerről szóló beszámolót. Nem tudta kiverni a fejéből a hallottakat, hazavitte magával az ötletet. Otthon édesapja mellett nyugodtan kísérletezhetett.

Az apja által használt varrógép segítségével, fadarabkákra lyukakat ütött, de a kapitány által használt 12 pontos rendszert 6 pontosra redukálta. A pontokat kétszer hármas rendszerbe  rendezte, és lépésről lépésre megalkotta velük az ABC betűit. A szisztéma lehetővé tette számok írását is, ez pedig egészen új dolognak számított.

A jelrendszer olyan logikus volt, hogy könnyen el lehetett sajátítani, sőt, az elkészítése sem igényelt bonyolult eszközöket.

Összehasonlításként a 2 korábbi, és Braille rendszere:

comparative_lettering_hauy-barbier-braille_tif.jpg


Jól érthetőségének és egyszerűségének hála, a Braille-írás nagyon hamar elterjedt, és a 15 éves fiú nevét mindenhol megismerték. Találmányának köszönhetően abba az iskolába mehetett tanárnak, ahol ő maga is tanult, de a sors fintoraként a maga által kifejlesztett rendszert ott nem taníthatta. Azt az elavult, bonyolult, és hiányos módszert kellett alkalmaznia, ami a saját gyermekkorát is megnehezítette. Az iskolában ugyan nem engedélyezték, de a Braille-írás az egész világon elterjedt.

S mivel saját hazájában senki sem lehet próféta, Franciaországban csak halálát követően ismerték el, mint hivatalos írásrendszert.

Louis Braille

braille.jpg

Források

süti beállítások módosítása