Hősök szinte minden mesében, mondavilágban, rengeteg filmben és regényben előkerülnek. Kilépve a fantázia alkotta keretek közül, a mindennapokban is találkozhatunk igazi, hús-vér bajnokokkal. Emberként számos tulajdonság határozza meg, hogy kiből válik megmentő: bátorság, becsületesség, önzetlenség és erős, tiszta szív. Ezeket az erényeket gyermekkorunktól kezdve, egész felnőtt életünkön át tanuljuk, és próbáljuk gyakorolni. Azonban sok olyan lény él még a Földön, amelyek nem tanulják eme erényeket, hanem ösztönösen cselekednek a kellő pillanatban. Az állatok néha nehezen megmagyarázható módon döntik el, hogy segítenek a bajbajutottakon, akár a saját életük árán is. Háborúban, betegségben, és bűnügyek felderítésében is számíthatunk rájuk. Hová lennénk nélkülük?
A múlt század elején, a diftéria - vagy más néven torokgyík - rendkívül fertőző, magas halálozási számmal járó, kegyetlen betegségnek számított. Ha valahol felütötte a fejét, irdatlan gyorsasággal söpört végig a környéken, megtizedelve a kiskorú lakosságot. Nem csak a gyermekekre jelentett veszélyt, az állatok is elkaphatták, és a végkimenetel ugyanaz volt. A XX. század elején, egy Jim nevű, tejeskocsi-húzó ló is megkapta a halálos kórt. Csakhogy, mindenki legnagyobb megdöbbenésére, Jim meggyógyult. Az orvosok a hír hallatán azonnal lecsaptak a csodalóra, alaposan kivizsgálták, és vért vettek tőle. A levett mintában kimutatható volt, hogy Jim szervezete a baktériumfertőzésre reagálva, ellenanyagot kezdett termelni. Ezt követően már folyamatosan vettek mintát Jimtől, amiből elkészítették a ma is használatos diftéria elleni védőoltás alapanyagát.
A fergeteges sikerek után azonban két tragédia is történt. Az egyik, hogy Jim 1901 őszén tetanusz fertőzést kapott, aminek következtében október 2-án el kellett altatni. A másik, hogy még a tetanusz fertőzés lappangási ideje alatt is vettek vért tőle, amiből vakcinát készítettek, és ezt be is adtak a környéken élő gyermekeknek. A szennyezett oltóanyag miatt 13 gyermek vesztette életét. Ez, és egy másik hasonló, szennyezett, himlő elleni vakcina miatt fellépő halálesetek miatt, 1906. június 30-án létrehozták a Food and Drug Administation-t (Élelmiszer- és Gyógyszer Ellenőrzési Szervezet), hogy a későbbiekben elkerüljék a hasonló eseteket.
Mindenesetre a Jim által termelt ellenanyagnak köszönhetően a torokgyík mára szinte teljesen eltűnt az oltást alkalmazó országokban. Jim nyilván nem tudatosan tette ezt a nagy szolgálatot az emberiségnek, mégis milliók életét mentette meg.
Jim, és az orvosok
Állati bajnokokra nem csak békeidőkben számíthattunk, a csatatéren is becsülettel teljesítettek. Az I. világháború egyik legnagyobb hőse, egy Cher Ami (Kedves Barátom) névre hallgató postagalamb. Összesen 12 fontos üzenetet közvetített a verduni háborús szektorban. Őt és még körülbelül 600 társát, angol tenyésztők adományozták a Franciaoszágban állomásozó amerikai haderőnek. 1918. október 2-án történt, hogy a 77. hadosztály 308-as zászlóalja Verdunnél csapdába esett. Az egység több, mint 500 katonáját, a német csapatok folyamatosan támadták. S ha helyzetük nem lett volna épp elég kétségbeejtő, október 4-én, egy csúnya tévedésből fakadóan, még baráti tüzet is kaptak. Ekkor, végső reményükként indították útnak Cher Amit, egy létfontosságú üzenettel. A galamb 40 km-en keresztül repült a háborús zónában, folyamatos tűz alatt. Annak ellenére, hogy útközben kilőtték az egyik szemét, leszakadt a jobb lába, és a mellkasán is találat érte, alig 25 perc alatt teljesítette a küldetést. Az üzenet így szólt: “A 2746,4 koordinátájú út mentén vagyunk. A tüzérségünk közvetlenül ránk zúdítja a zárótüzet. Az ég szerelmére, állítsák le!” Cher Ami érkezése után azonnal befejezték a támadást, és az egység, ami később Elveszett zászlóaljként híresült el, végül megmenekült. Cher Amit azonnal orvosi kezelésbe vették, és meggyógyították. Felépülését követően megkapta a Croix de Guerre francia katonai érdemrendet, majd az Egyesült Államokba vitték. Itt halt meg 1919. június 13-án. Halála után még két posztomusz kitüntetésben részesült, végül preparálták, és jelenleg az Amerikai Nemzeti Történeti Múzeumban látható.
Cher Ami
Vitéz állatok a II. világháború idején is segítették az embereket. Judy, egy fajtatiszta pointer, szó szerint tűzön-vízen át követte a legénységet, akik mellett az egyik angol ágyúnaszádon szolgált. Arra képezték ki, hogy időben jelezze a közeledő légitámadásokat, és Judy a feladatot példásan teljesítette. Azonban egy japán oldalról érkező torpedótalálatot követően hajójuk Szingapúrtól nem messze elsüllyedt, és a legénység szerencsésebb tagjainak sikerült eljutnia egy közeli, lakatlan szigetre. Itt azonban esélyes volt, hogy a szomjúság fog végezni velük, de Judy nem hagyta cserben a csapatát, csakhamar talált számukra iható vízforrást. Amikor japán katonák találtak rájuk, valamennyiüket fogolytáborba vitték - Judyt is beleértve. Innen társaival együtt szabadult ki a háború lezárását követően. A katonák áradoztak Judyról, hiszen a fogság idején is védte a csapat tagjait. Hősies helytállásáért megkapta az állatoknak adható legmagasabb katonai érdemrendet, a Dickin-medált. Ezután kiskutyáknak adott életet, és nyugodt, békés, teljes életet élt. Végül 1950. február 17-én halt meg, 13 évesen.
Judy
A koreai háború 1950. június 25. - 1953. július 27. között zajlott, és végleg kettévágta a keleti országot. Dél-Koreát az ENSZ támogatta, Észak-Koreát pedig Kína és a Szovjetunió. Ezekben a vészterhes időkben, egy Reckless nevű, mongol kanca vált az amerikai hadsereg egyik legnépszerűbb tagjává. Recklesst, Eric Pedersen, a tengerészgyalogság egyik hadnagya vásárolta meg előző tulajdonosától, 250 dollárért. Reckless korábban egy versenyistállóban lakott, de gazdájának pénzre volt szüksége, ezért fájó szívvel túladott rajta. A kis kanca így a tengerészgyalogsághoz került, ahol meglepő gyorsasággal tanulta meg a szükséges tudnivalókat, úgymint a kommunikációs vezetékek átlépését, vagy hogy parancs szóra a földre feküdjön. A szállítási útvonalakat csupán egy-két alkalommal kellett neki megmutatni, utána már egyedül járta végig azokat. Merthogy Reckless feladata az lett, hogy a táborból a frontvonalra szállítsa a muníciót (fegyvereket, lőszert, bombát), majd onnan a sebesült katonákat visszavigye a táborba. Ilyenkor a saját testével is védte katonatársait a további sérülésektől. Mivel az első frontvonalon teljesített szolgálatot, gyakran 500 golyó süvített körülötte percenként. Vagyis annyi golyót lőttek ki, hogy a lövedékek egy része a levegőben egymásnak csapódott. Voltak napok, amikor Reckless 51 alkalommal járta végig a halálos ösvényt, mindeközben 56 kilométert tett meg, és összesen 5 tonna lőszert szállított a frontvonalra. A tengerészgyalogosok annyira szerették a kis kancát, hogy sokszor a saját golyóálló mellényeiket terítették rá, így védve őt a tűzvonalban. Reckless a háború alatt kétszer is megsebesült, de mindkét alkalommal felépült, és ugyanúgy végezte tovább a munkáját. Hősies helytállásáért őrmesterré léptették elő.
Bátorsága mellett rendkívüli falánkságáról is legendák keringtek. Imádta a palacsintát, a sört, a kólát, a sült tojást és a kávét. Amúgy képes volt bármit megenni, amin megakadt a szeme. Bajtársai állítása szerint, ha egy percre félrenéztek, megkóstolta a pokrócokat, kalapokat, és az őrizetlenül hagyott ételeket. Egyszer pedig megevett körülbelül 30 dollárnyi pókerzsetont is. Szerencsére olthatatlan étvágya inkább mulattatta az embereket, haragudni nem lehetett rá. A háború után az Amerikai Egyesült Államokban hatalmas tisztelet övezte, teljesértékű tengerészgyalogosként, és háborús hősként kezelték.Több kitüntetésben részesült, minden katonai ünnepségen részt vett, és három gyönyörű kiscsikónak adott életet. 1963. május 13-án halt meg. Teljes katonai tiszteletadás mellett vettek tőle végső búcsút.
Reckless
1943-ban, Maria Dikins, a People’s Dispensary for Sick Animals (Emberek Patikája a Beteg Állatokért ) alapítója létrehozta a Dickin-medál elnevezésű érdemérmet, ami a legmagasabb rangú katonai kitüntetés az állatok számára. A medálon két felirat olvasható: a “For Gallantry” (A hőssiességért), és a “We also serve” (Mi is szolgálunk). Ezt az elismerést 1943 és 1949 között összesen 32 galamb, 18 kutya, 3 ló és egy macska kapta meg.
Kis hazánk is büszkélkedhet állati hősökkel. Biztosan sokan ismerik Kántor, a legendás nyomozó kutya nevét, hiszen életéről könyv és sorozat is készült. A rendkívül okos és tehetséges németjuhász kutya, 1953-ban került a nyomozóhatóságokhoz, és egészen 1964-ig szolgált. 11 éves pályafutása alatt vezetőjével, Tóth Tibor nyomozó-kutyavezetővel, összesen 536 ügyben jártak el, ebből 279 esetet zártak sikeres felderítéssel. Kántor a munkája során körülbelül 1,2 millió Ft-nak megfelelő értéket szerzett vissza. Viszonyítás képpen: 1960-ban a KSH adatai szerint a havi brutto átlagkereset 1575 Ft volt. Ezzel a teljesítménnyel Kántor a magyar bűnüldözés legeredményesebb nyomozókutyája. Ha ebeknél lehet munkával kapcsolatos elhivatottságról beszélni, akkor Kántor igazi megszállottnak számított. Előfordult, hogy egy körözött bűnözőt másfél napon át, több, mint 100 km-en át, folyamatosan üldözött. Mindig ragaszkodott a követendő szaghoz, ha elvesztette, hangadással jelzett, de soha nem tért át idegen nyomra. Tyúklopástól kezdve, a rabláson át az emberölésig, minden bűncselekmény esetén segítette a hatóságok munkáját. Halála után preparálták, jelenleg a budapesti Rendőrmúzeumban látható.
Kántor
A fenti hősökön kívül még számtalan két- és négylábú jótevőről lehetne beszélni, hiszen nélkülük az élet borzasztó szomorú és sivár lenne. Éljenek a hősök!
