A magyar nyelv tele van szebbnél szebb szólásokkal, melyekkel kifejezhetjük lelkiállapotunkat, érzelmeinket, vagy hangsúlyosabbá tehetjük mondandónkat. Sajnos az idő múlásával egyik-másik igazi jelentése megkopott, csak amolyan “megérzés” szerint használjuk, mert nem ismerjük pontos eredetét. Egy nemrég bekövetkezett mutatós, biciklis esést követően panaszkodtam, mondván: akkorát estem, mint az ólajtó. Aztán elgondolkodtam, hogy tulajdonképpen mekkorát is? Összeszedtem néhány régi szólást, amit nap mint nap használunk, de talán már nem tudjuk pontosan miként születtek.
Néz, mint borjú az új kapura.
Ez a mondás a vidéki élet szépségeinek állít emléket. A teheneket minden reggel kihajtották a legelőre, este pedig vissza. Ha azonban a gazda napközben lecserélte a kaput, a hazatérő kisboci, elbizonytalanodva szemlélte a bejáratot, elvégre nem azon jött ki reggel. Ilyenkor elég nehézkesen lehetett szegénykét betessékelni. Egyik mai verziója a “Néz, mint rénszarvas a reflektorfénybe”, valami hasonlót jelent. A boci kétkedő, csodálkozó nézésére utal, ha valaki döbbent pillantását látva azt mondjuk neki, hogy úgy néz, mint borjú az új kapura.
Láttam én már karón varjút.
Ezzel a mondással azt fejezheted ki, hogy már sok mindent átéltél, rengeteg tapasztalat áll mögötted, és olyan dolgokat is láttál az életben, amit mások elképzelni sem tudnak. Alapját az a hit képezi, miszerint a varjú soha nem száll le karóra. A “Láttam én már falon pókot” egy kissé elbagatelizált változat. Ez az értelemzés azonban azt jelenti, hogy egy teljesen általános dolgoról beszélünk éppen.
Ordít, mint a fába szorult féreg.
Ha ezt hallottam, mindig egy szerencsétlenül járt százlábú jelent meg lelki szemem előtt, pedig erről szó sincs. A régiek a nádifarkast (aranysakált) hívták egyes vidékeken toportyánféregnek. A fa amiről szó van, egy fából készült farkas csapda, amit főként a juhászok készítettek a nyáj védelmére. Ha az ordas beleesett a csapdába, a sérülés miatt ordítani kezdett. A juhászok pedig hagyták, mert a vonyítása távol tartotta a többi farkast.
Nádi farkas / aranysakál / toportyánféreg:
Úgy otthagyta, mint Szent Pál az oláhokat.
Rendben...de mégis mikor és miért hagyta ott az oláhokat Szent Pál? A monda szerint az oláhok vándorlásaik során, egy napon Vasláb nevű faluhoz értek. Az ottani földesúr - hogy ott tartsa a nomád népet - külön templomot ígért nekik. A templom felépült, és természetesen szenteket ábrázoló képek is kerültek a falakra. Csakhogy egy Tekerőpatakon élő ember váltig állította, hogy a Szent Pál apostolt ábrázoló festmény erősen hasonlít szülőfaluja bírójára. Mivel a helyiek nem akarták, hogy ilyen szégyen érje őket, még aznap éjjel ellopták a képet. Attól kezdve hiába festették újra és újra, annak mindannyiszor lába kelt, bármilyen szigorúan őrizték is. Így az oláhoknál nem maradt meg az apostol képmása. Innen ered, hogy Szent Pál otthagyta az oláhokat.
Hunyad megyei oláhok:
Hiányzik, mint üveges tótnak a hanyattesés.
Az üveges tót egy mára már kihalt, régi mesterség. Tevékenysége abból állt, hogy a hátán cipelve a táblaüveget, a környéket járta, és ahol éppen szükség volt rá, ott kicserélte az ablakot. Ebből adódik, ha szerencsétlen elesett, összevagdosta az üveg, és a drága portéka is odalett. E szólás jelentését sikeresen vitték át a modern változatokba, pl.: “Hiányzik, mint mókusnak az erdőtűz.”
Akkorát esett, mint az ólajtó.
Még mindig az esés kategóriánál maradva: ez a szólás, mint a legtöbb társa, szintén a régi, vidéki élet egyik alapelemét örökítette meg. A rókától és más ragadozóktól úgy próbálták védeni a szárnyasokat, hogy az ólat magasra helyezték, és ajtót tettek rá. Ezért a baromfiudvarnál volt gyakori jelenség, amikor a tyúkól ajtaja megadta magát a gravitáció hívó szavának, óriási robajjal huppant a földön. Innen ered az, ha valaki nem figyel a lába elé, bizony eshet akkorát, mint az ólajtó.
Nyugtával dicsérd a napot!
Ez a szólás simán tovább fejlődött a modernizációval, de eredendően a “nyugta” szó nem a vásárlást lezáró számla adására utalt. Alapjában véve azt fejezi ki, hogy jobb megvárni az estét, és csak akkor kijelenteni, ha egy fantasztikus napot tudhatunk magunk mögött.